Igen, szép és jó élni ma is. Ha fájdalmas is annyi emberi érték és régi szépség pusztulását látni, az értelmetlen, szükségtelen halál borzalmas pusztítását, a gyűlölet eszeveszett tombolását, ami nem tud enyhülni - reménytelenné válni és kétségbeesni sohasem szabad. Mert nem lehet elpusztítani a Földön a halhatatlan Szépséget és nem lehet elüldözni róla a bujdosó Boldogságot. /Lázár Mária/

A kicsapongó ember végül is nem látja meg egy nő titokzatos szépségét, a személy megközelíthetetlen szépségét. Vagy ha észre is veszi, csak azért, hogy megpróbálja szétrombolni a test hajlékony mozdulataiban: "Ő is olyan,mint a többi". Szaporítja a birtokolt "tárgyak" számát - így nyeri el a "Nagy Század" szótára teljes értelmét-, de képtelen többé arra, hogy valóban meglásson egy női arcot, vagy egy testet arcként lásson.

1. A legjobb pasi mindig foglalt. Utólag ne mondd naivan, hogy még csak nem is sejtetted! Ezt általában a rajta csimpaszkodó barátnő igyekszik minél konkrétabban vetélytársnői tudtára adni.

2. Ha a pasi foglalt, de mégis belemegy a játékba, azt úgy hívják: csapodár szélhámos. Bármilyen jóképű is legyen, semmi szükséged egy hűtlen alakra, ne vidd haza!

3. Ha tényleg olyan jó pasi, de mégsem foglalt, az nem véletlen. Biztosan valami komoly baj van vele, ezért nem talál magának barátnőt. Messziről kerüld el!

Szent meggyõzõdésem, hogy az emberi kapcsolatokért igazán semmit sem lehet tenni. Sõt, amikor teszünk érte, éppen azt tesszük megvalósíthatatlanná, amit el akarunk érni. Az emberek nem megszerezhetõek. A testük igen, õk nem. A görcsös megszerezni akarás vakká tesz minket arra, hogy észrevegyük az élet kínálta lehetõségeket. Tökéletesnek akarunk látszani, holott nincs riasztóbb a tökéletes embernél. Az emberszívet a gyengeség ejti rabul, nem az erõ, nem a hibátlanság. Minden olyan jelenségtõl, amelyik veszélyeztetni látszik szabadságunkat, menekülünk. A kapcsolatért nem tenni kell, hanem elengedni kell. Mit? Az illúzióinkat. Elengedni azt az illúziót, hogy csak egy párkapcsolatban lehet boldog az ember. Elengedni azt az illúziót, hogy a másik szeretete tesz minket boldoggá. A másik szeretetét észre se vesszük, ha mi nem szeretjük õt. Mi az amit tehetek egy kapcsolatért? Semmit. Elég csak lenni. Lenni olyannak, amilyen vagyok. Vállalni azt a csodát, aki vagyok. Mint a kis virág. Ragyogni, illatozni, áradni. És lesz, akinek megnyílik a szeme az én egyedi és megismételhetetlen csodámra. Csak az én szemem se legyen zárva.

És egy szónok mondá:

– Beszélj nékünk a szabadságról !

És ő válaszola, mondván:

– A város kapujában és saját tűzhelyetek előtt láttalak benneteket, amint a földre borulva imádtátok saját szabadságotokat,

éppen úgy, mint ahogy a rabszolgák megalázzák önmagukat a zsarnok előtt, bár az megöli őket.

Bizony, a templom mélyében és erődeitek árnyékában láttam legszabadabbjaitokat járom- és bilincsként viselni szabadságukat.

Volt egy idő életemben, az ifjúság évtizede, mikor a világ engedelmesen tűrte jelenlétemet, igényeimet. Ez a kegyelmi idő. Ilyenkor mindenki elédsiet, mintha te lennél a hódító, akit ünnepelni kell borral, lányokkal és virágfüzérrel. S csakugyan, abban az évtizedben, mikor elvégeztük az iskolát Bécsben, s aztán a csapatnál éltünk egy pillanatra sem hagyott el a biztonság tudata. Az érzés, hogy titkos láthatatlan szerencsegyűrűt húztak ujjamra az istenek. Nem történhet komoly bajom, szeretet és bizalom vesz körül. Ez a legtöbb, amit ember az élettől kaphat. Ez a legnagyobb kegyelem. Aki elbízza ilyenkor magát, nyegle vagy pökhendi lesz, aki nem tudja alázattal elviselni a sors kényeztetését, aki nem tudja, hogy ez a kegyelmi állapot addig tart, amíg nem váltjuk fel az istenek ajándékát aprópénzre, elbukik. A világ csak azoknak bocsájt meg ideig-óráig, akik szívükben szerények és alázatosak. (részlet a Gyertyák csonkig égnek c. regényből)

A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebben egy pohár bor mellett. Ha megöregszem pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől. A pince helyét is kinéztem, nem messze otthonomtól: gyalog járok majd ki, s vigyázok, hogy a környékbeliek, bortermelők, gyümölcsöskertek tulajdonosai, vincellérek ne tudjanak meg semmit városi múltamról. Ha megsegít a vaksi sors, hetvenéves koromra tisztességes emberek a maguk világából való tisztességes embernek tartanak majd, tehát bortermelőnek, valakinek, aki tudja hol kell meghalni. Mert nincs szebb halál, mint egy diófa alatt, a borospince előtt, ősszel, közvetlenül a szüret után, amikor az újbor már szunnyad és erjed a hordókban, a diót leverték a fáról, s a napnak szelíd ereje van még, mint az öreg ember szerelmének. Itt ülök majd egy padon, háttal pincémnek, ahol boraim pihennek, a kecskelábú asztalnak könyökölve. A mélyben a csepeli tájat látom, a messzeségben hazám lapályait. Könyvet csak ezeréveset olvasok már ebben az időben, s óbort iszom hozzá, ötéves somlóit. Így várom a halált.

Egy régi indiai mese szerint a kisegér, a macskától való félelme miatt, állandó szorongásban élt. Egyszer aztán egy varázsló megszánta, és macskává változtatta. De akkor meg a kutyától félt. Ezért aztán a varázsló kutyává változtatta. Ettől kezdve meg a párductól kezdett el félni. A varázsló ekkor párduccá változtatta. Erre meg a vadásztól reszketett. Itt aztán a varázsló feladta és visszaváltoztatta kisegérré, mondván: - Bármit is tennék, úgysem segítene rajtad, hiszen a szíved mindig egérszív maradna.

Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal. Egymás iránt azonos indítékkal legyetek (és egymás terhét hordozzátok); az alázatosakhoz szabjátok magatokat. Senkinek gonoszért gonosszal ne fizessetek. A tisztességre gondotok legyen minden ember előtt. Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességben éljetek. Magatokért bosszút ne álljatok, hanem adjatok helyet ama haragnak, mely meg van írva: "Enyém az igazságszolgáltatás, én megfizetek (mindenkinek az ő cselekedete szerint), ezt mondja az Úr".

Egyetlen érzés mindent elhomályosít. Egyetlen hang mindent elsüketít. Egyetlen szó mindent eltakar. Mégis: érzésen, halláson, beszéden át vezet az út.