Déli szigetek között hajóztam s egy napon olyan helyre értem, ahol a fogadó babérligetben állt. Babérfát még keveset láttam. Úgy tudtam, ha természetesen fejlõdik, csak bokor. Itt szép, magas, lombos fa volt, a kertben legalább háromszáz darab. Ebéd és vacsora közben a mély, sötétzöld árnyékban fûszeres illatát szívtam. A frissen sült hal, vörösbor, szõlõ mellé babérillatú levegõ! Aki teheti, szánjon rá egy hetet, nem fogja megbánni. Az étkezésre korábban jöttem, csakhogy tovább ülhessek itt. A tengerre láttam, a kicsiny kikötõre, ahol munkások, halászok, fügét áruló asszonyok nyüzsögtek. Távolabb az öbölben apró szigetek, ciprusfákkal, a középen kolostor. Ott ültem az árnyékban tétlenül, mialatt kint a napfényben izzottak a fehér kövek és szikrázott a tenger. Ebéd után, mikor a török kávét megittam, a heverõbe dõltem, lábamat felraktam a székre és a nehéz, illatos dohányt élveztem. Többször elbóbiskoltam néhány percre, aztán ismét felnéztem.

Ha csak néhány napra, vagy órára, van úgy, hogy egy hétre, sõt még tovább, de minden esztendõben visszatér az idõ, amit szeretnék úgy hívni, hogy: az aranynapok. A föld a nyárvégi esõktõl újra nedves és puha. A levelekrõl a víz a port lemosta, s a lomb újra zöld. A hajnalok frissek, de a nap még meleg. S a hegyeken alkonyatkor langyos a nyugati szél. Aranynapoknak ezt az idõt azért neveztem el, mert a szeptember színe az arany. A levegõben apró ragyogó szemecskék tündökölnek, és ha az ember a hegytetõrõl a síkságra néz, úgy látja, hogy a tájat fénylõ aranypor vonja be. A ragyogó ködben, a csillogó párában a kertek lustán pihennek s ettõl a szendergõ lassúságtól érik meg a szõlõ, válik az alma habossá, ízesedik meg a dió, a mandula, az õszibarack és a szilva. Arany mézben úszik a föld és a napfény úgy fénylik, mint a sárga olaj.

Annak aki behódol, nincs jó lelkiismerete. Ez biztos. A rossz lelkiismeret elsősorban privát ügy. Az ember kénytelen önmagát lelkiismerete előtt igazolni. Alkalmazkodása mellett érveket kell felhoznia és önmagát lelkiismerete ellen meg kell védenie. Ha az alkalmazkodás tovább folyik, a lelkiismerettel szemben felvett dialektikus magatartás elmélyül, és az embernek rendszeres védelemre van szüksége. Eleinte elég volt, ha az ember megélhetési kifogásokat támasztott. Később már családjára kellett hivatkoznia. Végül elkezd úgynevezett világnézetet építeni.

A hiúság nem az emberre magára vonatkozik, hanem a maszkra. Mindenki tudja, hogy az ember csak akkor van, ha a maszk eltűnik. A maszk azonban drága - drágább, mint az ember. Mert az ember ingyen van, a maszkért fizetni kell. Ingyen? - Igen: hangsúlytalanul, egyszerűen, tisztán és józanul. Fizetni kell?