Walt Whitman: Ének magamról

Beküldte Ady - 2020. július 3.

52

A pettyes karvaly mellettem röpül el és vádol, felpanaszolja fecsegésem és őgyelgésem.

Én se lettem csöppet se szelídebb, én is lefordíthatatlan vagyok,
A világ tetői fölött harsogom el barbár kiáltásaimat.

A nap végső sugara hátramarad még kedvemért,
A többi után és híven, mint a többit, ráveti hasonmásomat az árnyékülte vadonra,
Odahívogat a ködbe és homályba.

Elmegyek, mint a levegő, fehér fürtjeimet rázom a szökevény napra,
Örvényekbe árasztom húsomat és rostos sávokban hömpölyögtetem.
Örökül hagyom magamat a sárnak, hogy kihajtsak a fűből, melyet szeretek,
Ha újra szükséged lesz rám, keress csizmatalpad alatt.

Aligha fogod tudni, ki vagyok én és mit jelentek,
De én mindazonáltal egészségedre válok majd,
És szűröm és erősítem véredet.

Ha nem is találsz rám rögtön, ne veszítsd el bátorságod,
Ha egyik helyen nem találsz, keress a másikon,
Valahol megállok, és várok reád.

Szavazatok száma: 0

James Wright: Függőágyban fekve William Duffy Pine Island-i farmján, Minnesotában

Beküldte Ady - 2020. február 10.

A fejem fölött bronz pillangót látok,
Fekete fatörzsön alszik,
Reszketve, akár egy levél a zöld árnyékban.
Lejjebb, a vízmosásban az üres ház mögött
Egymást követik a kolompok
A délután messzeségébe.
Jobbomon,
Egy napsütötte részen két fenyő között
A tavalyi lovak ürüléke
Aranytömbökké változik.
Ahogy sötétedik, jön az este, hátradőlök.
Egy karvaly lebeg odafönt, a fészkét keresi.
Elvesztegettem az életem.

Szavazatok száma: 0

Grecsó Krisztián: Magamról többet

Beküldte Ady - 2020. január 28.

(Két kiló hetven deka)

Nem tudtam, hogy van benne a szerelemből is.
A vaksága, az oktalanság.
Ahogy hevülni tud.
A rumliban vasalt pelenkavásznak,
Hímzett huzatok, vadvirágos plédek.
Minden illatos és kaotikus,
Az érkező embert várja.
Az érzés folyékony,
Simává feszül, mint a táblaüveg.
Negyvenhárom évig rettegtem,
Hogy nincs a lelkemben
Efféle halmazállapot.
A kórházi folyosón
Szent Péter kulcsa csörgött,
Remegett az állam.
Apám halálakor engedtem
El magam utoljára így.
De csak a kezelhetetlen
Pillanat volt idegen,
A rettegve remélt érzés szinte régi.
Otthonossága önzőn
És kizárólagosan természetes.
A sors töménységétől
Kamaszosan húzódoztam,
Mintha lúgos lenne
Vagy émelyítően édes.
Nem illett a helyzethez:
Zavarban voltam.
Az isteni kegyelemre
Úgy reagálni, mint egy bókra?
Hogy másból vagyok,
Le sem játszódott.
Sosem voltam annyira fáradt,
Ahogy a gyerekágyat szereltük,
De ébren tartott az erre emlékezni fogok
Törhetetlen odaadása.
Az apaság mindenestül vagyok,
Nem csak a viszonyom egy
Két kiló hetven dekával
Született kislányhoz.

Szavazatok száma: 0

Az érzékenységről

Beküldte Ady - 2019. december 9.

Az íróknak érzékenyeknek kell lenniük, hogy az összefüggéseket ábrázolni tudják, és ezt az érzékenységet olvasókban feltámaszthassák. Érzékenység nélkül nincs lelkiismeret, nem vesszük észre, hogy a sorsunk közös, és érzékenység nélkül nincs megértés és empátia sem. Az irodalom ezt az érzékenységet erősíti az emberekben, és katasztrófához vezet, ha ez a képesség eltűnik a világból.

Szavazatok száma: 0

Kántor Péter: Megtanulni élni

Beküldte Ady - 2019. október 30.

Most, hogy megszűnt a két világrendszer csatája,
ledőltek a falak,
kinyíltak a kapuk,
s tapsolhatunk,
hurrá, nem sikerült egy jobb világot építenünk,
nekünk legalábbis nem,
nem igaz, hogy lehet másképp is,
velünk legalábbis aligha,
most, hogy felszabadultunk ez alól az egész alól,
a keresztünk alól,
a diktatúránk alól,
a fél életünk alól,
két kutya rohan egymás felé a mezőn,
farkuk győzelmi zászló,
orrlikaikban eksztázis és rémület vegyüléke,
vajon mit találnak majd egymás hátuljában?
akármit,
most már nem halogathatom tovább,
most már igazán meg kell tanulnom élni,
hát nem?
Végül is tudok evezni, úszni, fára mászni,
megtanultam autót vezetni,
tudom használni a lemezjátszót, a telefonkártyát,
elboldogulok a mosógéppel,
egyszer szorult helyzetben egy kódrendszerű
csomagmegőrzőben hagytam a csomagomat,
és ebből se származott semmi bonyodalom,
ha felvisznek egy akármilyen magas hegyre,
lesíelek onnan egész jól,
nem mint a Zurbriggen, de egész jól,
szívós vagyok, ha szorgalmas nem is,
egyetlen hatalmas elszánással
meg tudom tisztítani mindkét szobában az ablakokat,
valamikor le tudtam vezetni a gömb térfogatát is,
épp élni ne tudnék megtanulni?
A kis dolgokkal fogom kezdeni,
fokozatosan haladok
a kis dolgoktól a nagy dolgok felé,
annyit iszom, amennyi jólesik, nem többet,
nem izgulok, nem idegeskedem,
nem vigyorgok fölöslegesen,
nem esem depresszióba,
nem, mert nem javít a közérzetemen,
és megtalálom a helyes arányt
aktivitás és passzivitás között,
de előbb a kis dolgokkal fogom kezdeni,
ha rám mosolyog egy nő,
nem kötöm vele össze rögtön az életemet,
ha szeretem, összekötöm,
mi történhet?
de ha szoros, meglazítom,
ha laza, megszorítom,
de ha nem érzem jól magam, nem esem kétségbe,
tudatosan törekedni fogok néhány dologra,
hogy jól érezzem magam,
ne túl jól, de elég jól,
reggel kelek, este fekszem,
de nem túl korán,
olyasformán, mint most, csak tudatosabban,
éjfél előtt sose alszom el,
ezen nem fogok változtatni,
kerülni fogom a fölösleges szabályokat,
nem szabom meg, hogy egy nap hány cigaretta,
mindazonáltal nem fogom szándékosan gyilkolni magam,
szokásaim lesznek – vannak,
de ügyelni fogok rá, hogy ne legyek a rabjuk,
lehet, hogy veszek egy kutyát, de lehet, hogy nem,
videót biztos nem,
az embereket szeretni fogom, de csak módjával,
de hogy fogom szeretni őket?
hogy kell szeretni őket?
előbb a kis dolgokkal fogom kezdeni,
és ha észreveszem, hogy fütyörészek, hát istenem!
ha nem, hát nem!
készséges leszek, de ha kell, undok,
az nem lehet, hogy ne tudjak elég undok lenni!
persze mindent a kellő helyen,
erre nagyon oda kell figyelnem,
oda fogok figyelni,
hogy ne legyek se túl szórakozott, se túl pedáns,
se túl őrült, se túl normális,
se arany középutas ne, az se!
a kis dolgokkal fogom kezdeni,
nem leszek maximalista,
megőrzöm a hidegvéremet, a humorérzékemet,
de csak egy bizonyos határig,
az embernek legyenek határai!
lesznek – vannak,
Kelet-Európában nyugat-európai,
Nyugat-Európában kelet-európai,
ettől nem esem kétségbe,
nem bújok ki a bőrömből,
nem robbantom fel a világot,
én nem, sajnálom,
tudom, hogy ez opportunizmus,
de csak fokozatosan haladok,
előbb megtanulok élni,
és ha már megtanultam,
akkor is kerülni fogom a nagy szavakat,
lehet, hogy fellőnek a világűrbe,
ha nem muszáj, inkább ne,
de ha muszáj, ha fellőnek,
és nem öntözhetem tovább a Yukka pálmámat,
akkor is azt fogom majd mondani a kedvesemnek,
hogy öntözze tovább a Yukka pálmámat,
ha már mindenképpen fellőnek,
ha már megtanultam élni.

Szavazatok száma: 0

József Attila: Az Isten itt állt a hátam mögött

Beküldte Ady - 2019. október 12.

Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
……………………………………………
……………………………………………
 
Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábra állni, bennem.
 
Úgy segített, hogy nem segíthetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.
 
Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.

Szavazatok száma: 0

Wisława Szymborska: Jegyzet

Beküldte Ady - 2019. augusztus 24.

Az élet: az egyedüli megoldás
a lombba boruláshoz,
a homok leheletének felszippantásához,
a magasba röppenéshez;

hogy kutya is legyen,
s hogy simogassuk a finom meleg bundáját;

hogy megkülönböztessük a fájdalmat
mindattól, mi nem belőle ered;

hogy belehelyezkedjünk a történésekbe,
elvegyüljünk a látvány forgatagában,
kiválasszuk a lehető legkisebb tévedést.

Vissza nem térő lehetőség,
hogy egy pillanatra felidézzük,
miről is szólt a beszélgetés
ki-kihunyó lámpafénynél;

hogy egyszer, legalább egyszer
megérintsünk egy követ,
bőrig ázzunk a ki-tudja-hányadik esőn;

elveszejtsünk egy kulcsot a fűben,
és szikraként lövelljük tekintetünk a szélben;

és mindvégig semmit se tudjunk
valami roppant lényegesről.

Szavazatok száma: 0

Márai Sándor: Válás Budán (részletek)

Beküldte Ady - 2019. március 10.

Ezek a szavak: "helyünkön maradni" és "teljesíteni kötelességünket", számára telítve voltak valamilyen nagyon egyszerű, egyáltalán nem fellengzős, kézzelfogható tartalommal... Mi volt ez a "kötelesség" a gyakorlatban, a mindennapok pátoszmentes gyakorlatában? Ragaszkodni ahhoz, ami van, ahhoz az áhítatos hagyományhoz, az életformák szerény egyszerűségéhez, az együttélés feltételeinek szabatosságához, ragaszkodni mindenhez, ami látható és bebizonyított, ami valóság, ami érzés, akarat és emlék közössége, s elutasítani mindent, ami kétely, ami bontás, ami szétbomlás és ösztönös becsvágy, egyéni felelőtlenség. Az ő számára ezek a szavak: "alázat" és "lemondás" még ősi, erős értelmükben éltek, erősebben és közvetlenebbül, mint a vallása parancsai.

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Charles Bukowski: nekünk kell

Beküldte Ady - 2019. január 5.

nekünk kell
a saját fényünkkel
a sötétséget 
megvilágítani.

senki nem teszi
ezt meg
helyettünk.

miközben fiatal fiúk
siklanak le
síléccel
a dombokon

miközben a szakács
megkapja utolsó
fizetését

miközben egy kutya kerget
egy másik kutyát

miközben a sakkmester
nem csak a partit
veszíti el

nekünk kell
a saját fényünkkel
a sötétséget
megvilágítani.

senki nem teszi
ezt meg
helyettünk,

miközben a magányosok
telefonálgatnak
bárkinek
bárhová

miközben a nagy szörny
rémálmában
reszket

miközben az utolsó évszak
fókuszba kerül

senki nem teszi
ezt meg
helyettünk.

Fordította Pritz Péter

Szavazatok száma: 0

Oldalak

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára