József Attila: Karóval jöttél

Beküldte Ady - 2018. április 13.

Karóval jöttél, nem virággal,
feleseltél a másvilággal,
aranyat igértél nagy zsákkal
anyádnak és most itt csücsülsz,

mint fák tövén a bolondgomba
(igy van rád, akinek van, gondja),
be vagy zárva a Hét Toronyba
és már sohasem menekülsz.

Tejfoggal kőbe mért haraptál?
Mért siettél, ha elmaradtál?
Miért nem éjszaka álmodtál?
Végre mi kellett volna, mondd?

Magadat mindig kitakartad,
sebedet mindig elvakartad,
híres vagy, hogyha ezt akartad.
S hány hét a világ? Te bolond.

Szerettél? Magához ki fűzött?
Bujdokoltál? Vajjon ki űzött?
Győzd, ami volt, ha ugyan győzöd,
se késed nincs, se kenyered.

Be vagy a Hét Toronyba zárva,
örülj, ha jut tüzelőfára,
örülj, itt van egy puha párna,
hajtsd le szépen a fejedet.

1937. október

Szavazatok száma: 0

Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének

Beküldte Ady - 2018. március 27.

Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek

Vagyok: mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény
Lidérces, messze fény

De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak

Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének,
S lennék valakié
Lennék valakié

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Dylan Thomas: Csak mint ember

Beküldte Ady - 2018. március 13.

Csak mint ember mentünk a fák közé,
félve ejtvén néhány halk szótagot,
nehogy felébresszük a varjakat
s nehogy felérjük
nesztelen harsos szárnyak édenét.

Még mászhatnánk, ha lennénk gyermekek,
álmukban fogva varjakat, nem törve gallyat
s e szelíd emelkedés után
kidugnánk fejünk faágak fölé
csodálni sok hibátlan csillagot.

A kuszaságból emelkedőben,
ha még csodálkozni tudunk,
a káoszból lészen az Üdv.

Mondánk: ott fogan meg a Gyönyörű,
és gyermekként bámulni csillagot:
maga a cél s a vég.

Csak mint ember, mentünk a fák közé.

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Faludy György: Feleség

Beküldte Ady - 2017. augusztus 25.

Szemedben kék az ifjú, könnyü árny még,
bár úgy követsz, mint régi-régi árnyék,
kopott szobák során a földi nyűgön
s zord avenűkön.

Mit vallhatok magamról néked itt már,
mindentudó lakótárs, néma titkár?
Úgy szoktalak meg, mint a napvilágot,
és e világot.

Megszoktalak, mint az eget s az árnyat
s a fényt, e metsző füszerét a nyárnak,
és mint a kékes hamvat ó palackon
és a barackon.

Elhívtalak, mondván: te légy, ki ápol,
ha éjjelente félek a haláltól,
s a lépcsőn, hol a Semmi gőze forr át,
légy te a korlát.

De most, ha alvó testeden melegszem,
fellebbentem már, míg hányódva fekszem
a messze multat, mint egy könnyü kendőt
és a jövendőt.

S elgondolom, hogy egykor s íly sötétben
kell majd hevernünk, künn az öröklétben
és igy hálunk, dirib-darabra törten
sárga gödörben.

Népek fognak felettünk elsuhanni
és nem lesz század s nem lesz ezredannyi
e pajtásálom hossza itt a földön
mint az a börtön.

Egykor hörögve sírtam, hogy gyalázat,
de most titokban elfog az alázat,
s míg lépteid zaját még egyre hallom
íme, bevallom,

hogy megszoktam melletted s megszerettem
e bús jövőt s éretted fia lettem
az éveknek, mik vénülőn találnak
és a halálnak.

(Páris, 1939 december)

Szavazatok száma: 0

Robert Fulghum: Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes

Beküldte Ady - 2017. augusztus 13.

Életem legfontosabb viselkedési szabályait egytől egyig az óvodában sajátítottam el. Az egyetemen a bölcsesség nem volt különösebb érték, az óvodában azonban annál inkább. Íme, amit tanultam:

Szavazatok száma: 0

Pilinszky János: Bántalom

Beküldte Ady - 2017. július 24.

Megbántottak! Hihetetlen a sértés és hihetetlen a sértegető arca. Mintha nagyítóüveg mögül sértegetne: akár egy természeti katasztrófa, akkorára nőnek vonásai. Úgy is bámulok rá: elképedve és megsemmisülve, s már nem is értem, amit mond, csak a szavai mögött tomboló indulatot látom, szemeinek viharát, vonásainak hegyomlását.
Eszembe se jut, hogy védekezzem.

Szavazatok száma: 0

Márai Sándor: Az obsitos

Beküldte Ady - 2017. április 5.

Igen, a szerelmek elmúlnak, a nagy dagályos érzelmi folyamatok lezajlanak, mint az áradó folyók, melyek eltűnnek egy napon medrükben, sodrukban, a tengerben és az időben. Elmúlnak az érzések, a nagy indulatok füstje eloszlik. S elérkezik a tapasztalás, mint a nyári estékben a homály. Mindent magába zár és felold. Emlékezel, mosolyogsz és nem érted, miért volt hát az egész, ha már fájni sem tud többé?
S amikor a homály sűrűsödik, már a szél is zúg a fekete fák között, zörgeti házad ablaktábláit és nyöggeti a kéményeket; egyedül életedben és emlékeid között megérted, hogy az elillant indulat volt életed titkos tartalma, erős árama. Életed szerkezetét ez a névtelen és oktalan erő mozgatta. Ezért volt hős és gyáva, merész és alkotó, tapasztalt és vakmerő. Az indulatnak nem volt értelme, a szerelmek elmúltak, szívedet nem látja át többé az a fájdalmas, sötét áram, minden elmúlt, minden. De a te dolgod mégis az volt, hogy e sok reménytelenséget megéljed. Így alkot a világ, reménytelenségből és fájdalomból. Most már elmehetsz, mint az obsitos; mert szenvedtél.

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Illyés Gyula: Mert szemben ülsz velem

Beküldte Ady - 2017. március 23.

Mert szemben ülsz velem s csak a te arcod látom
és nincs mellette az enyém,
ahogyan megszoktam a fotografiákon
és előszobák tükörén;

mert szemben ülsz s csupán rajtad s nem épp úgy rajtam
látom az idő nyomait
s önzésem azt hiszi, én a régi maradtam;
a szívem elfacsarodik.

Ha nézne úgy szemem, ahogy huszonöt éve
s te akkor az vagy, ami ma:
sose találkozunk! Egymást észre se véve,
nem lelünk egymásra soha!

Élünk bár egy időt, ha akkor a hajam már
olyan, amilyen ma: fehér,
lakunk bár egy szobát, nem én mellém akarnál
feküdni, ha leszáll az éj.

Véletlen ennyi kell – esélyek milliárdja! –
hogy minden idők végzetes
egyetlen egyeként birjalak, azt kívánva,
egyetlen egyedként szeress?

Mert szemben ülsz – hol is? Míg én itt egymagamban
nézek vissza és kérdezek
mint a célzóra, ha a golyó visszapattan,
sebet én kapok, éleset.

Mert szemben ülsz… Ne üljünk másképpen mi sosem már,
csak egymás mellett, szorosan,
mint a régi nyitott ülésen az utaspár,
ha jéggel jött a szélroham.

Üljünk mindvégig úgy, mint – emlékszel még, barátném? –
akkor, repülve, szánon, ott,
Sásdon, a hóviharban! tűrjem csak ustorát én,
mellemre vonva homlokod.

Szálljunk mindvégig így, hisz a szomj úgy lobog még,
ha itt, vagy csillag-messze vagy,
hisz csillag-űrt s időt ma is átkóborolnék,
hogy megtaláljalak.

Szavazatok száma: 0

Oldalak

Subscribe to Front page feed