Az elsö fénykép, látod, én vagyok,
és az asztalon borospohár,
a második kép, nézd csak, az apám,
csillog a pohár, mit szájához emel.

Belőlem valaki útra vált
Útra a jobbik részem
Kiment belőlem, itt hagyott
Csak úgy észrevétlen

Félre se néztem, annyi volt
Csak annyi volt, egy szót se szólt

Csak mégegyszer gyere elő
a résből, hol elbújtál, gyerekkorom,
csak kő legyek, csak bogár legyek,
és engedj újra füveiddel játszanom.
Még egyszer csak bújj elő,
vízben, kövek alatt rejtező, félelmes, álmos korom,
ízekben, bőr alatt rejtező,
ékesen bújj elő, kő alatt rejtőzködő.
Égő por a lábujjak között
és fényes fűszálak közt csillogó üveg,
iszap, ragacs és gyors vizek
és szégyen és sötétség és szédület,
még lehet, hát bújj elő,
vízben, kövek alatt rejtező, félelmes, álmos korom,
ízekben, bőr alatt rejtező,
fényesen bújj elő, kő alatt rejtőzködő gyermekkorom.
Tág égbolt alatt,
résben kövek alatt futó patak, futó vizek,
még lehet, hát bújj elő, gyermekkorom.

Felsorolhatnám az összes abortuszát,
Jól tudjuk azt, hogy mellettem miken ment át.
Na jó, nem volt könnyü nekem, sem neki.
Van-e ki e nevet nem ismeri?
Hogy Anna, Anna, An-nan-nanna,
Nanan-nananna-nan-nananna, nanna.
Nanan-nananna, nanna, nanna, nanna.
És még egyszer nan-nanan-nananna.

Lement gyufáért, azt mondta nekem,
tudtam, úgyis hiába kérlelem,
Mert magával vitte kék útlevelét,
Benne fényképét és a nevét.
Hogy Horváth Anna, Anna, Horvát Anna.
Fal felé fordultam gyorsan, nan-nananna.
Mit is mondhattam volna nan-nananna?
Hát menj csak le gyufáért Anna, Horvát Anna.

Volt még ezelött egy társas kirándulás,
Párizs és London és Amszterdam körutazás.
Eszembe se volt a London térkép fölött,
Hogy álmomban ide még egypárszor visszajövök.
Hogy itt van London és benne lesz Horvát Anna,
Na-na-nanna, nan-a-nan-nananna
Hogy épp itt Anna nanna na-nanna-nanna
Nan-an-nanna, nanna, nanna, nanna.

Most elképzelhetem, ahogy Londonban alszik,
Zöld takaróban, zöldben tetőtől talpig.
Nevethetsz rajtam, ha úgy hozza a kedved,
Akkor is furcsa, hogy Horváth Anna elment.
Nekem az nem London, hanem már Horvátország.
Ráterítette rohadt kis zöld takaróját.
Mit nekem világhelyzet, földrajzi helyzet,
Akkor is furcsa, hogy Anna mégis elment.

Fölsorolhatnám a Föld összes fövárosát,
és Annának mind a négy tölem volt abortuszát,
hogy megértsd, hogy London miért Horvátország nekem.
Hát ennyi és nem több a világhelyzetem,
Nanan-nanan-nananna, nanna
Nanann, nanna, nanna, nanna.

Felosztottuk egymás közt Anna, Horváth Anna
Nanan-nan-nanna, nanna, nanna, nanna.
Nanann, nanna, nanna, nanna.

Három nap északi szélben,
vacogásokban, ostromokban.
Pulóveremben illatod.
Hova vezet ez!?
Na hiszen... Mi a fene lesz!?

Micsoda beteges, rákfrancos élet!
Én itt nézem, te meg ott nézed,
hogy hajol meg a szélnek
a jegenyénk,
s levele hova repül el.

Így szállok én is el nemsokára,
te pedig így hajolsz majd utána
annak a személyvonatnak,
melyen utazom
haza én, haza egyedül.

Aztán csallak egy évig a feleségemmel,
Te meg majd engem a szeretőddel.
Ebből áll ki az ősz meg a tél.
Csupa csavaros kibúvó.
Csupa csalatás.

De jövő ilyenkor hazamenőben,
megint az ablaknál szeles időben,
s pulóveremben illatod...
Ugye csakis így?
Ugye így? Ugye csakis így?

Így szállok, így hajolsz és így nézek.
Így mondom újból, hogy rákfrancos élet,
és így hajol majd meg újra a szélnek
az a jegenye, az az egy,
az a hülye fa, az az egy,
na, te hülye fa...

Szöveg: Csengey Dénes

Ten Years After

Egy mosókonyhában
jól kitaláltam
én azt, hogy mi lesz,
azt, hogy majd mi lesz,
lent párás háztetők,
tíz évvel ezelőtt.

Egy mosókonyhában,
-szükséglakásban-
éjszaka volt, sötét,
utcáról kaptam a fényt,
de én tisztán láttam ott,
minden megvilágosodott.

Magamat láttam tíz év múlva itt,
hallottam ezt, a mostani dal hangjait.
És attól féltem, nehogy majd ez legyen,
csak tíz év múlva ne ez a dal legyen.
És attól féltem, nehogy majd így legyen,
csak tíz év múlva ne ez a dal legyen.

Egy mosókonyhában,
bár kitaláltam
én azt, hogy mi lesz,
a jövőt kértem én,
s bármit is akar,
ne, ne ez legyen a dal.

Egy mosókonyhából
neki a világnak,
mindegy az, hogy mi lesz,
az, hogy majd mi lesz,
csak ne ez a dal legyen
túl, túl az éveken.

Magamat láttam tíz év múlva itt,
hallottam ezt, a mostani dal hangjait.
És attól féltem, nehogy majd ez legyen,
csak tíz év múlva ne ez a dal legyen.
És attól féltem, nehogy majd így legyen,
csak tíz év múlva ne ez a dal legyen.

www.cseh-tamas.hu