Barátság portál - értékek digitálisan

  • belépés
  • tartalom beküldése
  • képtár
  • szavazások
  • ismertető
  • kapcsolat
Címlap

Márai Sándor - Eszter hagyatéka (részletek)

Ady, 2008, augusztus 4 - 09:42

Az ember egy életen át hallgat arról, ami a legfontosabb volt. Néha belehal e hallgatásba, de néha módja van elmondani. S ilyenkor nem lehet, nem szabad tovább hallgatni. S azt hiszem az e fajta hallgatás lehetett az eredendő bűn is amiről a Biblia beszél. Van valamilyen őshazugság az életben. Sokáig tart, míg észreveszei az ember.

Tehetség, szándék: mindez kevés. Most már tudom hogy kevés. Az alkotáshoz kell még valami más is. Valamiylen különös erő, vagy fegyelem, vagy a kettő együtt. S azt hiszem ez az amit általában jellemnek neveznek.

Milyen erősek a halottak! - gondoltam tehetetlenül. E pillanatban megint élt Vilma a létezésnek azzal a rejtélyes változatával, ahogy a halottak tudnak csak néha beleszólni életünkbe. A halottak, kiket a mélyen a föld alatt tudunk az enyészet vegyi bilincsei között.

Önkéntelenül én is csendesebben beszéltem, ahogy csak arról beszél az ember, amit az életben mélyen kell szégyellni és titkolni mindenki előtt, talán még Isten előtt is.

Minden embernek van valamilyen belső határa, amelyen belül mértéke van a jónak és a rossznak, egyáltalán mindennek, ami lehetséges az emberek között.

Az ember elfárad a célszerűtől. Mindedig szerettem az olyan cselekedeteket, melyeknek nincs magyarázatuk.

Az erkölcs nem valamilyen átörököt, hanem szerzett tulajdonság. Az ember erkölcstelenül születik. Az ember megszerzi az életben erkölcsét, ahogy megszerzi modorát, műveltségét.

Embereket nemcsak a szó, eskü és az ígéret köti egymáshoz; még érzelmek, rokonszenvek sem döntik el az igazi kapcsolatot. Van valami más, valamilyen keményebb és szigorúbb törvény, amely megszabja, hogy ennek, vagy annak az embernek köze van a másikhoz. Mint a cinkosoknak.

Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben. Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak mikor megértek e találkozásra. Megértek: nem éppen hajlamaikkal, vagy szeszélyeikkel, hanem belülről. Valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint. Ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben hajszálnyi pontosságal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között. Nem hiszek véletlen találkozásokban.

Nem elég szeretni valakit. Bátran kell szeretni. Úgy kell szeretni, hogy tolvaj, vagy szándék, vagy törvény, isteni, vagy világi törvény ne tehessen e szerelem ellen semmit. Nem szerettük egymást bátran s ez volt a baj. S ez a Te bűnöd. Mert a férfi bátorsága nevetséges a szerelmben. Ez a ti munkátok: a szerelem. Csak ebben vagytok nagyok.

Nem lehet semmit önkényesen befejezni, idő előtt abbahagyni emebrek között.

Emberek között akiket egymáshoz kötözött a végzet nincs büszkeség.

Az életben van valamiféle láthatatlan rend és amit az ember egyszer elkezdett azt be is kell fejezni.

Az Ön értékelése: Nincs Átlag: 4.5 (2 szavazat)
  • bölcsesség
  • gondolatok
  • irodalom
  • márai
  • Share/Save
  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
  • Kedvencekhez adom
  • Küldés e-mailben

Kategóriák

ady babits ballada boldogság bor bölcselet bölcsesség cseh tamás Dalriada dalszöveg de mello elemzések emlékek felhívás gondolatok gyerekszáj Hamvas hangulatok hazaszeretet humor irodalom ismertető juhász gyula józsef attila kapcsolatok kosztolányi latinovits márai novella opera radnóti rilke rock seneca shakespeare szindbád szonett tatiosz tolsztoj tóth árpád történelem utazás vallás vers weöres sándor életfilozófia érdekesség érzések üzenet üzenés
more tags

Keresés

Kiemelt tartalom

Anthony de Mello: Ne ítélj
Weöres Sándor: Nő és férfi
Kosztolányi Dezső: Boldogság
József Attila: József Attila
Márai Sándor: A világról és a torzításról
Tatiosz: A szív meghasonlottjai
József Attila: Kopogtatás nélkül
József Attila: Óda
Erich Fromm: Szerelem, szexualitás
Márai Sándor: Az igazi (részletek)
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek(részletek)
N. Horváth Péter: Titok

Kedvencek

  • Radnóti Miklós - Nem tudhatom
  • Cabaret - Szabadíts fel
  • Ady Endre - Intés az őrzőkhöz
  • Nagy László - Ki viszi át a szerelmet
  • József Attila - Külvárosi Éj
More Favorite

  • DSC05987
  • DSC01567
  • DSC06734
  • DSC05731
  • 17171100
More Favorite

  • Impresszum
  • Technikai ajánlások
  • Adatvédelem
  • Kosztolányi Dezső: Kétségbeesés

  • Juhász Gyula: Anna örök
  • Kosztolányi Dezső: Boldogság
  • Dsida Jenő : Egy fehér lélekhez
  • József Attila: Ezüst élet
  • Kosztolányi Dezső: Boldogság
More Favorite

Továbbküldve

  • Boldog Karácsonyt!
  • Márai Sándor: Az igazi (részletek)
  • Alekszander Szolzsenyicin: a kommunistákról
  • Nagy László - Ki viszi át a szerelmet
  • Nem érdekel

Releváns tartalom

  • Márai Sándor - A gyertyák csonkig égnek (részletek)
  • Márai Sándor: az önbecsülésről
  • Márai Sándor: mese
  • Márai Sándor: A zord tél után...
  • Márai Sándor: a félelemről

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 4 vendég van a webhelyen.

Friss hozzászólások

  • Lábjegyzet
    18 hét 4 nap
  • Nagyon szép vers,
    1 év 12 hét
  • válasz
    1 év 21 hét
  • hol a kaja?
    1 év 21 hét
  • ja de szép
    1 év 25 hét
  • :D
    1 év 33 hét
  • ...mondja ezt egy
    1 év 34 hét
  • Lájkolnám!
    1 év 35 hét
  • -
    1 év 38 hét
  • köszöntés
    1 év 38 hét

Új felhasználók

  • gondferi
  • gyerekorvos
  • hANNA
  • Gergely64
  • hollendus

Véletlenszerű kép

DSC08261

Archívum

  • január, 2012 (2)
  • december, 2011 (1)
  • október, 2011 (3)
  • szeptember, 2011 (4)
  • augusztus, 2011 (2)
  • július, 2011 (3)
  • június, 2011 (5)
  • május, 2011 (3)
  • április, 2011 (4)
  • március, 2011 (4)
  • február, 2011 (2)
  • január, 2011 (4)
  • december, 2010 (1)
  • november, 2010 (4)
  • október, 2010 (4)
  • szeptember, 2010 (3)
  • augusztus, 2010 (1)
  • július, 2010 (6)
  • június, 2010 (9)
  • május, 2010 (4)
  • április, 2010 (2)
  • március, 2010 (9)
  • február, 2010 (5)
  • január, 2010 (2)
  • december, 2009 (2)
  • november, 2009 (4)
  • október, 2009 (2)
  • augusztus, 2009 (3)
  • július, 2009 (3)
  • június, 2009 (2)
  • május, 2009 (2)
  • március, 2009 (3)
  • február, 2009 (11)
  • január, 2009 (4)
  • december, 2008 (7)
  • november, 2008 (4)
  • október, 2008 (1)
  • augusztus, 2008 (10)
  • július, 2008 (4)
  • június, 2008 (6)
  • május, 2008 (4)
  • április, 2008 (4)
  • március, 2008 (2)
  • február, 2008 (33)
  • január, 2008 (142)
  • december, 2007 (3)
  • november, 2007 (5)
  • október, 2007 (7)
  • szeptember, 2007 (4)
  • augusztus, 2007 (8)
  • július, 2007 (4)
  • június, 2007 (4)
  • május, 2007 (6)
  • április, 2007 (4)
  • március, 2007 (6)
  • február, 2007 (14)
  • január, 2007 (7)
  • december, 2006 (7)
  • november, 2006 (10)
  • október, 2006 (78)
  • szeptember, 2006 (1)
  • augusztus, 2006 (2)
  • július, 2006 (4)
  • június, 2006 (11)
  • május, 2006 (5)
  • április, 2006 (3)
  • március, 2006 (2)
  • február, 2006 (2)
  • január, 2006 (9)
  • december, 2005 (6)
  • november, 2005 (14)
  • október, 2005 (4)
  • szeptember, 2005 (2)
  • augusztus, 2005 (2)
  • július, 2005 (1)
  • június, 2005 (2)
  • május, 2005 (8)
  • április, 2005 (7)
  • március, 2005 (3)
  • február, 2005 (3)
  • január, 2005 (5)
  • december, 2004 (7)
  • november, 2004 (14)
  • október, 2004 (9)
  • szeptember, 2004 (2)
  • augusztus, 2004 (2)
  • július, 2004 (6)
  • június, 2004 (1)
  • április, 2004 (1)
  • január, 2004 (2)

Átkattintások

  • Boldog Karácsonyt!
    clickthroughs
    14
  • Nagy László - Ki viszi át a szerelmet
    clickthroughs
    3
  • Márai Sándor: Az igazi (részletek)
    clickthroughs
    3
  • Nem érdekel
    clickthroughs
    3
  • Alekszander Szolzsenyicin: a kommunistákról
    clickthroughs
    3

Audiotár

  • album
  • artist
  • genre
  • title
  • year

Random audio

  • Cseh Tamás: Horváthország
  • Tom Waits - You Can Never Hold Back Spring
  • Quarteto Moderno - The Windmils of Your Mind
  • Sarah McLachan - River
  • József Attila - Külvárosi Éj

impresszum | technikai ajánlások | adatvédelem

  • belépés
  • tartalom beküldése
  • képtár
  • szavazások
  • ismertető
  • kapcsolat

Az itt megjelenő tartalom a Barátság portál része, szabadon továbbítható a forrás megjelölésével.
Irodalmi cikkeink jórészt a gondolkodom.hu portálról származnak, melynek szerkesztője: Rajnai Lencsés Zsolt
Powered by: WEB4GET