Barátság portál - értékek digitálisan

  • belépés
  • tartalom beküldése
  • képtár
  • szavazások
  • ismertető
  • kapcsolat
Címlap

Megint gyerekszáj

Kedvencekhez hozzáadva.

Ady, 2006, október 16 - 15:51

Ha a tanárok is eljárnának dolgozni, a gyerekeknek nem lenne hova menniük.
Hanna, 7 éves
 
Nagykoromban rendőr leszek, és mindenkit fejbe ütök a gumibotommal, Főleg az öreg, savanyú neniket, akik kiabálnak, ha focizunk. Henning, 7 éves
 
Még soha nem láttam angyalt, de láttam már fogorvost!
Mimi, 8 éves
 
Kétféle angyal van, szokványos, és őrangyal. Az őrangyalt ágyúból lövik ki,ezért kócosabb a hajuk. Ann-Sophie, 6 éves
 
Jézus nagypénteken halt meg. Amikor még élt, sürgette a tanítványait, de amikor meghalt, a tanítványok nagyot pihentek. Ezért is hívják nagypénteknek. Sírtak, de azért örültek is neki, hogy pihenhetnek egy kicsit. Kevin, 8 éves
 
Külföldre úgy kell menni, hogy a boltnál balra fordulunk, aztán egy kicsit megyünk egyenesen, majd jobbra. Akkor már külföldön vagyunk, de megvan az a veszélye a dolognak, hogy Norvégiában kötünk ki. Oscar, 8 éves
 
Mózes a legklasszabb. Mózes képes a tengerfenéken gyalogolni. Allahnak csak repülő szőnyege van.
Daniel, 7 éves
 
Nem, az úgy volt, hogy amikor József megvette a szamarat, Mária olyan boldog lett, hogy teherbe esett, mindenféle segítség nélkül! Jossan, 7 éves
 
A világűrnek nincs vége. Vagy az is lehet, hogy ott van vége, ahol az Isten háza kezdődik, egészen ott a kerítésnél.
Rasmus, 7 éves
 
Csak akkor üsd meg a másikat, ha nagyon muszáj.
Henriette, 7 éves
 
Ne vedd el házastársad dolgait. És anyák napján muszáj énekelni, különben iszonyú prédikáció következik.
Tom, 9 éves
 
Manapság sokkal könnyebb nőnek lenni. Régen máglyán égették el őket.
Benedict, 5 éves
 
A testvérét az ember utálja is meg imádja is. A testvér az egy olyan iszonyú kedves seggfej.
Filip, 7 éves
 
Az ember a családjának mindig elmondhatja, amit gondol, és soha nem kell attól félnie, hogy valaki ugyanazt gondolja.
Hökan, 6 éves
 
Abból, aki jó nevelést kap, jó gyerek lesz. Abból, aki rossz nevelést kap, jó fej. Tony, 6 éves
 
A fiúk máshogy játszanak, mint a lányok. A fiúk állandóan csiklandozni akarnak. A lányok többet beszélgetnek, de az nem annyira érdekes.
Matilda,
6 éves
 
A fiúk nagyszájúbban születnek, mint a lányok. A fiúk belsejében nagy ordítás lakik, aminek ki kell szabadulnia. A lányok belsejében kis dolgok vannak, nekik elég, ha kicsit nevetnek és futkároznak. Sofie, 8 éves
 
Akkor megy férjhez az ember, amikor másvalakit jobban szeret önmagánál. Szerintem ez nem lehet túl könnyű.
Ellen, 7 éves
 
És akkor a pap megkérdezi, akarod-e házastársadul azt, aki melletted áll, vagy valaki mást. Általában nem áll ott senki más, ezért azt  válaszoljuk: akarom.
Emil, 7 éves

Az Ön értékelése: Nincs
  • gyerekszáj
  • humor
  • Share/Save
  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
  • kedvencekben
  • Kivesz a kedvencekből
  • Küldés e-mailben

Kategóriák

ady babits ballada boldogság bor bölcselet bölcsesség cseh tamás Dalriada dalszöveg de mello elemzések emlékek felhívás gondolatok gyerekszáj Hamvas hangulatok hazaszeretet humor irodalom ismertető juhász gyula józsef attila kapcsolatok kosztolányi latinovits márai novella opera radnóti rilke rock seneca shakespeare szindbád szonett tatiosz tolsztoj tóth árpád történelem utazás vallás vers weöres sándor életfilozófia érdekesség érzések üzenet üzenés
more tags

Keresés

Kiemelt tartalom

Anthony de Mello: Ne ítélj
Weöres Sándor: Nő és férfi
Kosztolányi Dezső: Boldogság
József Attila: József Attila
Márai Sándor: A világról és a torzításról
Tatiosz: A szív meghasonlottjai
József Attila: Kopogtatás nélkül
József Attila: Óda
Erich Fromm: Szerelem, szexualitás
Márai Sándor: Az igazi (részletek)
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek(részletek)
N. Horváth Péter: Titok

Kedvencek

  • Roy - Az otthon itt van
  • József Attila - Külvárosi Éj
  • Leo Kottke - Wonderland by Night
  • Radnóti Miklós - Nem tudhatom
  • Daniele Di Bonaventura - Tarantella per Ralph
More Favorite

  • DSC01218
  • DSC01590
  • 17362253
  • DSC01397
  • DSC01244
More Favorite

  • Technikai ajánlások
  • Ismertető
  • Adatvédelem

  • Megint gyerekszáj
  • Két korsó sör után az Astoriánál
  • Vicces állásinterjúk
  • Madarin
  • Az ajándék
More Favorite

Továbbküldve

  • Boldog Karácsonyt!
  • Márai Sándor: Az igazi (részletek)
  • Alekszander Szolzsenyicin: a kommunistákról
  • Nagy László - Ki viszi át a szerelmet
  • Nem érdekel

Releváns tartalom

  • Gyerekszáj 2
  • Gyerekszáj
  • Megint gyerekszáj
  • Gyerektörténetek
  • Gyerekek a szeretről

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 4 vendég van a webhelyen.

Friss hozzászólások

  • Lábjegyzet
    33 hét 2 nap
  • Nagyon szép vers,
    1 év 26 hét
  • válasz
    1 év 36 hét
  • hol a kaja?
    1 év 36 hét
  • ja de szép
    1 év 39 hét
  • :D
    1 év 48 hét
  • ...mondja ezt egy
    1 év 48 hét
  • Lájkolnám!
    1 év 50 hét
  • -
    2 év 1 hét
  • köszöntés
    2 év 1 hét

Új felhasználók

  • gondferi
  • gyerekorvos
  • hANNA
  • Gergely64
  • hollendus

Véletlenszerű kép

DSC08251

Archívum

  • május, 2012 (2)
  • április, 2012 (1)
  • március, 2012 (2)
  • február, 2012 (1)
  • január, 2012 (2)
  • december, 2011 (1)
  • október, 2011 (3)
  • szeptember, 2011 (4)
  • augusztus, 2011 (2)
  • július, 2011 (2)
  • június, 2011 (5)
  • május, 2011 (3)
  • április, 2011 (4)
  • március, 2011 (4)
  • február, 2011 (2)
  • január, 2011 (4)
  • december, 2010 (1)
  • november, 2010 (4)
  • október, 2010 (4)
  • szeptember, 2010 (3)
  • augusztus, 2010 (1)
  • július, 2010 (6)
  • június, 2010 (9)
  • május, 2010 (4)
  • április, 2010 (2)
  • március, 2010 (9)
  • február, 2010 (5)
  • január, 2010 (2)
  • december, 2009 (2)
  • november, 2009 (4)
  • október, 2009 (2)
  • augusztus, 2009 (3)
  • július, 2009 (3)
  • június, 2009 (2)
  • május, 2009 (2)
  • március, 2009 (3)
  • február, 2009 (11)
  • január, 2009 (4)
  • december, 2008 (7)
  • november, 2008 (4)
  • október, 2008 (1)
  • augusztus, 2008 (10)
  • július, 2008 (4)
  • június, 2008 (6)
  • május, 2008 (4)
  • április, 2008 (4)
  • március, 2008 (2)
  • február, 2008 (33)
  • január, 2008 (142)
  • december, 2007 (3)
  • november, 2007 (5)
  • október, 2007 (7)
  • szeptember, 2007 (4)
  • augusztus, 2007 (8)
  • július, 2007 (4)
  • június, 2007 (4)
  • május, 2007 (6)
  • április, 2007 (4)
  • március, 2007 (6)
  • február, 2007 (14)
  • január, 2007 (7)
  • december, 2006 (7)
  • november, 2006 (10)
  • október, 2006 (78)
  • szeptember, 2006 (1)
  • augusztus, 2006 (2)
  • július, 2006 (4)
  • június, 2006 (11)
  • május, 2006 (5)
  • április, 2006 (3)
  • március, 2006 (2)
  • február, 2006 (2)
  • január, 2006 (9)
  • december, 2005 (6)
  • november, 2005 (14)
  • október, 2005 (4)
  • szeptember, 2005 (2)
  • augusztus, 2005 (2)
  • július, 2005 (1)
  • június, 2005 (2)
  • május, 2005 (8)
  • április, 2005 (7)
  • március, 2005 (3)
  • február, 2005 (3)
  • január, 2005 (5)
  • december, 2004 (7)
  • november, 2004 (14)
  • október, 2004 (9)
  • szeptember, 2004 (2)
  • augusztus, 2004 (2)

Átkattintások

  • Boldog Karácsonyt!
    clickthroughs
    14
  • Tatiosz: A SZÍV ERÉNYEI
    clickthroughs
    3
  • Nagy László - Ki viszi át a szerelmet
    clickthroughs
    3
  • Márai Sándor: Az igazi (részletek)
    clickthroughs
    3
  • Nem érdekel
    clickthroughs
    3

Audiotár

  • album
  • artist
  • genre
  • title
  • year

Random audio

  • József Attila - Külvárosi Éj
  • George Winston - Cast Your Fate to the Wind
  • Peter Auty - Walking in the air
  • Djabe - Virágcsendélet
  • Nagy László - Ki viszi át a szerelmet

impresszum | technikai ajánlások | adatvédelem

  • belépés
  • tartalom beküldése
  • képtár
  • szavazások
  • ismertető
  • kapcsolat

Az itt megjelenő tartalom a Barátság portál része, szabadon továbbítható a forrás megjelölésével.
Irodalmi cikkeink jórészt a gondolkodom.hu portálról származnak, melynek szerkesztője: Rajnai Lencsés Zsolt
Powered by: WEB4GET