Atilla nagykirály birodalmának széthullása után a súlyos megpróbáltatások évei nehezedtek a hun és a testvér magyar népre. Némelyek feltehetően hódoltságba, mások függőségbe kerültek. Nagy volt a szomorúság a szabadsághoz és uralkodáshoz szokott őseink szívében.

Reményüket mégsem adták föl. Bíztak a magyarok Istenében! Bíztak abban, hogy Isten akaratából jön majd egy uralkodó, aki ismét eggyé kovácsolja a hun-magyar népet, és vezetésével visszafoglalják őseik földjét, Pannóniát, ahol újra boldogan és szabadon élhetnek. Emlegették is folyvást Isten ostorát, kinek fél világ hódolt. Az ő kardja előtt bizony minden nép meghajolt. Az eszes és kiváló hadvezér, Ügek nagyfejedelem uralkodása alatt a Mindenható mintha lemosolygott volna népére. A kazár birodalom hanyatlásnak indult, és a birodalom határain belül élő testvérnépek függősége meglazult. A testvérnépek egyesítésének ideje azonban még nem jött el. Ami nemcsak a teljes függetlenséget, hanem a régi dicsőség és hatalom visszaállítását jelentette volna. Igaz, az égi fény újjászületésének napján a főtáltos már megjósolta, hogy a tudás népére rövidesen egy dicső kor hajnalodik, amikor minden magyar emelt fővel nézhet a jövőbe.

A jóslatot követő éjszakán Ügek felesége, a jóságos és kegyes nagyasszonynak, Emesének megjelent álmában Isten szent madara, a Turulmadár. Alakja mintha Emese bársonyos, acélkékes hajából szövődött volna, s mellén egy emberi arc vonásai rajzolódtak ki. Emese mélyen meghajolt, fejét lassan fölemelte, és szelíd szemét az ég küldöttére vetette. Valami különös, fenséges érzés és nyugalom hatotta át egész lényét.

A Turul alakja ekkor mennyei fénnyé változott, és így szólt Emeséhez Isten követe:
- Néped a megpróbáltatások éveit méltóságosan viselte. Istenét soha nem hagyta el. Ezért az Úr kegyelméből fiad születik, ő és utódai dicső uralkodói lesznek népednek. Ez Isten akarata. A Turulmadár ekkor nagy sebességgel elszállt, és beolvadt a csillagok sziporkázó fényébe. Emese felébredt.
- Felébresztem Ügeket, - gondolta. Ujja már majdnem a férje vállát érintette, mikor keze megállt, visszahúzta.
- Talán csak álom, álom volt az egész!ő A képzelet pajkos szüleménye!ő - semmi más. - gondolta Emese.
Emese óvatosan felkelt. Vigyázott, hogy ne ébressze fel Ügeket. Magára öltötte fehér bársony köntösét és csendben kiment. Leült az udvar közepén álló, lombtalan nagy fa alá. Tekintetét bizonytalanul, elmerengve a hideg és ezernyi csillagfénytől ragyogó égre emelte. Testét melegség sugározta át, és a szíve alatt fogamzott élet elindult a sorstól meghatározott útjára.
- Álmos!ő Álmos legyen a neve, - gondolta Emese. Arcát önfeledt mosoly ülte meg, és szeme sarkában az örömkönny gyöngyszeme csillogott.
Emese szemei a csillagos eget kémlelik (Kurinszky Kata)