Barátság portál - értékek digitálisan

  • belépés
  • tartalom beküldése
  • képtár
  • szavazások
  • ismertető
  • kapcsolat
Címlap

Elrejtett arcok

Ady, 2007, augusztus 7 - 09:39

Picasso Dalít "egyvégtében zakatoló farmotornak" tartotta. Dalí viszont önmagát zseninek tekintette, aki joggal engedhet meg magának bármiféle hóbortot. A festő, szobrász, író és filmes Salvador Dalí (1904 - 1989) a század legkülöncebb, magamutogató művészeinek egyike volt, s bárhol jelent meg, homlokegyenest ellentétes érzelmeket váltott ki.
Nehéz ehhez sokat hozzáfűzni. Az egoizmus meghatározása ez. Úgy gondolom, hogy van, sőt kell lennie egy egészséges egoizmusnak. Az embernek igenis meg kell becsülnie magát. Azt is mondom, hogy kicsit a másik fölé kell helyezni magunkat.

Dali

Vannak tetteink. Sokan tudatában vagyunk annak, amit teszünk, nem beszélek azokról az embertársainkról, akiknek csak az állati ösztöneik vannak meg, tehát nem tudatosan teszik azt amit. Teszünk valamit, teljesen mindegy, hogy mit. Önmagunkat fémjelezzük a tetteinkkel, legyen az rossz vagy jó, teljesen mindegy. A tetteink adják személyiségünk egy részét. Büszkék lehetünk tetteinkre, mert azokat csakis mi vihettük végre. A célt, amit az ember el akar érni az a sajátja. De ez nem jelenti azt, hogy a másik ember nem érdekli. Az ember, ha kicsit is egoista, akkor azt hiszi, hogy ő tökéletes, tévedhetetlen. Az igazi egészséges egoizmus akkor kezdődik, ha felfedezi az ember, hogy nem tökéletes, és úgyis a többiek felé helyezi magát. Ezt nem kell hangoztatni, mert akkor az embert a társadalom kitaszítja. De az nyílván nem érdemli meg, hogy figyelmet szenteljen rá. Az a fontos, hogy ÉN tettem meg valamit, ÉN értem el valamit, éppen ezért nem is tartozik másra, mert a más nem tudja sajátjaként kezelni az én érdemeimet. Ha ezt a szintet eléri az ember, akkor felsőbbrendű, melyet a szerelem és a barátság törhet meg, ahol az egészséges egoizmus visszaszorul, de abban az esetben is csak a kettő között bomlik meg, kifelé, a többiek felé megmarad. A kérdés, hogy ki mennyire szélesíti ki a kört. Én maradok a szerelemnél és a barátságnál...

Az Ön értékelése: Nincs
  • elemzések
  • gondolatok
  • üzenés
  • Share/Save
  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
  • Kedvencekhez adom
  • Küldés e-mailben

Kategóriák

ady babits ballada boldogság bor bölcselet bölcsesség cseh tamás Dalriada dalszöveg de mello elemzések emlékek felhívás gondolatok gyerekszáj Hamvas hangulatok hazaszeretet humor irodalom ismertető juhász gyula józsef attila kapcsolatok kosztolányi latinovits márai novella opera radnóti rilke rock seneca shakespeare szindbád szonett tatiosz tolsztoj tóth árpád történelem utazás vallás vers weöres sándor életfilozófia érdekesség érzések üzenet üzenés
more tags

Keresés

Kiemelt tartalom

Anthony de Mello: Ne ítélj
Weöres Sándor: Nő és férfi
Kosztolányi Dezső: Boldogság
József Attila: József Attila
Márai Sándor: A világról és a torzításról
Tatiosz: A szív meghasonlottjai
József Attila: Kopogtatás nélkül
József Attila: Óda
Erich Fromm: Szerelem, szexualitás
Márai Sándor: Az igazi (részletek)
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek(részletek)
N. Horváth Péter: Titok

Kedvencek

  • Radnóti Miklós - Nem tudhatom
  • Cabaret - Szabadíts fel
  • Ady Endre - Intés az őrzőkhöz
  • Nagy László - Ki viszi át a szerelmet
  • József Attila - Külvárosi Éj
More Favorite

  • DSC05987
  • DSC01567
  • DSC06734
  • DSC05731
  • 17171100
More Favorite

  • Impresszum
  • Technikai ajánlások
  • Adatvédelem
  • Kosztolányi Dezső: Kétségbeesés

  • Kosztolányi Dezső: Boldogság
  • Dsida Jenő : Egy fehér lélekhez
  • József Attila: Ezüst élet
  • Kosztolányi Dezső: Boldogság
  • II. János Pál pápa imája
More Favorite

Továbbküldve

  • Boldog Karácsonyt!
  • Márai Sándor: Az igazi (részletek)
  • Alekszander Szolzsenyicin: a kommunistákról
  • Nagy László - Ki viszi át a szerelmet
  • Nem érdekel

Releváns tartalom

  • Számadás
  • Kőszeg
  • A felolvasó
  • Nyári éjjel
  • Prága

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 2 vendég van a webhelyen.

Friss hozzászólások

  • Lábjegyzet
    18 hét 4 nap
  • Nagyon szép vers,
    1 év 12 hét
  • válasz
    1 év 21 hét
  • hol a kaja?
    1 év 21 hét
  • ja de szép
    1 év 25 hét
  • :D
    1 év 33 hét
  • ...mondja ezt egy
    1 év 34 hét
  • Lájkolnám!
    1 év 35 hét
  • -
    1 év 38 hét
  • köszöntés
    1 év 38 hét

Új felhasználók

  • gondferi
  • gyerekorvos
  • hANNA
  • Gergely64
  • hollendus

Véletlenszerű kép

DSC08248

Archívum

  • január, 2012 (2)
  • december, 2011 (1)
  • október, 2011 (3)
  • szeptember, 2011 (4)
  • augusztus, 2011 (2)
  • július, 2011 (3)
  • június, 2011 (5)
  • május, 2011 (3)
  • április, 2011 (4)
  • március, 2011 (4)
  • február, 2011 (2)
  • január, 2011 (4)
  • december, 2010 (1)
  • november, 2010 (4)
  • október, 2010 (4)
  • szeptember, 2010 (3)
  • augusztus, 2010 (1)
  • július, 2010 (6)
  • június, 2010 (9)
  • május, 2010 (4)
  • április, 2010 (2)
  • március, 2010 (9)
  • február, 2010 (5)
  • január, 2010 (2)
  • december, 2009 (2)
  • november, 2009 (4)
  • október, 2009 (2)
  • augusztus, 2009 (3)
  • július, 2009 (3)
  • június, 2009 (2)
  • május, 2009 (2)
  • március, 2009 (3)
  • február, 2009 (11)
  • január, 2009 (4)
  • december, 2008 (7)
  • november, 2008 (4)
  • október, 2008 (1)
  • augusztus, 2008 (10)
  • július, 2008 (4)
  • június, 2008 (6)
  • május, 2008 (4)
  • április, 2008 (4)
  • március, 2008 (2)
  • február, 2008 (33)
  • január, 2008 (142)
  • december, 2007 (3)
  • november, 2007 (5)
  • október, 2007 (7)
  • szeptember, 2007 (4)
  • augusztus, 2007 (8)
  • július, 2007 (4)
  • június, 2007 (4)
  • május, 2007 (6)
  • április, 2007 (4)
  • március, 2007 (6)
  • február, 2007 (14)
  • január, 2007 (7)
  • december, 2006 (7)
  • november, 2006 (10)
  • október, 2006 (78)
  • szeptember, 2006 (1)
  • augusztus, 2006 (2)
  • július, 2006 (4)
  • június, 2006 (11)
  • május, 2006 (5)
  • április, 2006 (3)
  • március, 2006 (2)
  • február, 2006 (2)
  • január, 2006 (9)
  • december, 2005 (6)
  • november, 2005 (14)
  • október, 2005 (4)
  • szeptember, 2005 (2)
  • augusztus, 2005 (2)
  • július, 2005 (1)
  • június, 2005 (2)
  • május, 2005 (8)
  • április, 2005 (7)
  • március, 2005 (3)
  • február, 2005 (3)
  • január, 2005 (5)
  • december, 2004 (7)
  • november, 2004 (14)
  • október, 2004 (9)
  • szeptember, 2004 (2)
  • augusztus, 2004 (2)
  • július, 2004 (6)
  • június, 2004 (1)
  • április, 2004 (1)
  • január, 2004 (2)

Átkattintások

  • Boldog Karácsonyt!
    clickthroughs
    14
  • Nagy László - Ki viszi át a szerelmet
    clickthroughs
    3
  • Márai Sándor: Az igazi (részletek)
    clickthroughs
    3
  • Nem érdekel
    clickthroughs
    3
  • Alekszander Szolzsenyicin: a kommunistákról
    clickthroughs
    3

Audiotár

  • album
  • artist
  • genre
  • title
  • year

Random audio

  • Kosztolányi Dezső - Hajnali részegség
  • Republic - Csillagszóró
  • Gregorian - A Spaceman Came Travelling
  • Yanni - Reflections Of Passion
  • Elvis Costello - Still

impresszum | technikai ajánlások | adatvédelem

  • belépés
  • tartalom beküldése
  • képtár
  • szavazások
  • ismertető
  • kapcsolat

Az itt megjelenő tartalom a Barátság portál része, szabadon továbbítható a forrás megjelölésével.
Irodalmi cikkeink jórészt a gondolkodom.hu portálról származnak, melynek szerkesztője: Rajnai Lencsés Zsolt
Powered by: WEB4GET