Mai ismereteink szerint a legismertebb típusú feketelyukak keletkezése a következő: fantasztikus méretű hipercsillagok, rövid, egy-két évtizedes tündöklésük után még a neutroncsillagnál is sűrűbb állapotba roskadnak. A gravitáció annyira erős itt, hogy, még a fény sem távozhat innen. A téridő olyan tartományai ők, amelyből anyag és energia nem léphet ki. Csak gravitációs hatásuk alapján ismerhetők fel. A fekete lyukakban az anyag igen különleges állapotban van, anyagának sűrűsége elképesztő. Egy öt naptömegű fekete lyuk sugara biztosan kisebb 20km-nél. Ez 1018 kg/m3-es nagyságrendű sűrűségnek felel meg. Ez még az atommag sűrűségénél is nagyobb.

Nagyon valószínűnek tűnik, hogy a galaxisok középpontjában is hipercsillagok ragyogtak egykor, amelyekből keletkezett fekete lyuk ma is gravitációs hatást gyakorol a galaxisra. Az Androméda köd néven ismert galaxis szomszédunk nemrég felfedezett kettős magjában is egy ilyen fekete lyuk lehet. Fekete lyukból tehát legalább két fajta van: a galaxisok magjában lévő, és a nagytömegű csillagok halálakor keletkezők. Bizonyos elméletek kozmológiai eredetűmikro-fekete lyukakat is feltételeznek.
1999 júliusának végén állította Föld körüli pályára a Columbia amerikai űrrepülőgép a Chandra nevű műholdat. Az űrteleszkóp a röntgentartományban pásztázza a világegyetemet. A szakemberek szerint a Chandra első képei igazolják azokat a várakozásokat, miszerint a teleszkóp új fejezetet nyit a nagy energiájú csillagászat terén, számos fekete lyukat vagy hozzá hasonló objektumot fedezett fel.