Ha jó kedvem van boldogan szökellek az üde tavaszi domboldalon és csak pörgök forgok, mint a renegát apáca a Muzsika hangjában. Szeretem, ha szól a nóta, pörög a rokka, szeretem, ha van egy pogácsa jó mélyen a zsebemben. Ha mérges vagyok hegyek remegnek meg. Ha dühös: jégtömbök olvadnak. Ha álmos: elmegyek aludni. Utálom látni, mikor egy 50-es éveit taposó masszív dohányos nő hosszú fetűrt ujjú mackófelsőben, a szája sarkából lefittyenő cigivel tolat, jobb karjával átkarolva az anyós ülés támláját, testével félig elfordulva, arcával kitekintve autója mellesleg nem csak párás, hanem maszatos hátsó szélvédőjén, miközben bagója lehulló hamuja a hátsó gumiszőnyegen szétszórt már rég nem aktuális saras szupermarketakciósújság lapjai közé szóródik. Utálomj látni, mert nem nőies.