Mindig és mindenhol van, láthatod-, épp hogy fedi a homály...
Létezik dalban, szóban-, szép, szerelmes csókokban vágy.
Átölel nyárban, télben-, százezerképpen szeret a világ!
Lehet szíve bús jégben, de valamilyen fényt keres éppen az is, aki bánt...

Mindig és mindenhol van, nézz körül jobban-, közel, amit vársz!
Szárnyaló, vad táncokban, álmodó, nagy vágyakban társ.
Holdra nézz, nap fényét lesd, ünnepelj, ébredj: te vagy a világ!
Szíved félrever, téveszt, de valahogyan új erőt éleszt az is, ami fájt.

(Valla Attila)