Szerelmetes földrajz

„Van táj, melyet ötödszöri látásra értesz csak meg, s van, amelyik első pillantásra megmutatja magát, némelyiknek megértéséhez az szükséges, hogy bizonyos évszakban, bizonyos órában lásd, olyan időben, mely különösen kedvezően bontja ki formáit és egyéniségét. Az Alföld talán akkor leginkább az Alföld, mikor vihar közeledik fölötte, gomolyogva előtörő felhőkkel, s az ég, melyet a toronyból látsz, sötétebb, mint alatta a búzatáblák. A Bükk és a Mátra ősszel a legszebb, kissé párás időben, mikor a levegő elmossa a határozott körvonalakat, a színek összeolvadnak, s a szelíd formákat a nedves levegő még jobban megszelídíti. Van táj, melyet hetekig jártam, faluról falura, s csak az egyik faluban jöttem rá, hogy miért lehet és miért kell szeretni: a templom úgy állt a dombon, az idő úgy fordult, a nap úgy hanyatlott le, hogy a táj megmutatta magát, csak akkor és ott mutatta meg magát, mintha éppen e pillanatot és helyet találta volna alkalmasnak arra, hogy önmagáról vallomást tegyen.

Általános tapasztalatom, hogy a tájakkal legkönnyebben úgy találkozik az ember, ha gyalog vagy kerékpáron tesz meg hosszú utakat, ha ki van szolgáltatva az időjárásnak, ha a vihar jövetele éppen két falu közt éri. Azok a vidékek maradtak meg legtisztábban az emlékezetemben, ahol vihar volt indulóban, és előle futva-sietve, eget és földet egyszerre kémlelve kellett rohannom az első lakott hely felé. Ugyancsak közel férkőzik az ember a tájhoz, ha parasztok földekről hazatérő szekerére kéredzkedik föl, s míg a rázós szekér porfelhőt verve végtelen lassúsággal baktat az úton, hosszan nézelődik és keveset szól. Vonatról nem lehet tájakat igazán megismerni, autóról is alig; e közlekedési szerszámok túlságosan függetlenné teszik az embert a természettől. A régi utazások zöld postakocsikon, fogadóbeli pihenőkkel, e szempontból gazdagítóbbak lehettek. Legtanulságosabbak pedig a vándor mesterlegények tanulmányútjai lehettek, ezek tanították meg az igazi látnivalókra és tudnivalókra az embereket. Az igazi utazás az, amelynek lényegéhez tartozik a kockázatosság és a természet viszontagságainak való kiszolgáltatottság, ma már alig lehetséges. (…) A tájak lelkét akkor érti meg az ember legkönnyebben, ha keresi. A táj lényegére és szépségeire csak véletlenül döbbenhet rá az utas, mintegy tennivalóinak szünetében.”

Részlet Szabó Zoltán: Szerelmetes földrajz című könyvéből
Osiris kiadó, Budapest, 1999
p. 26-27.