Barátság portál - értékek digitálisan

  • belépés
  • tartalom beküldése
  • képtár
  • szavazások
  • ismertető
  • kapcsolat
Címlap

Nyári éjjel

Ady, 2009, augusztus 13 - 00:11

A belvárosi háromemeletes bérház harmadik emeletén, a belső udvarra néző szobában ülök. Az asztalnál. Kislámpa ég, mellettem fehér tányérban egy negyed dinnyének a héja. Rajta kés. Egy lassú, de ütemes zongorás chill-out trance szám megy épp, illetve most ért véget,de újrakezdtem. Az ablakon sűrű, sötét hűs levegő árad be. Épp nem ég a lámpa a ház folyosóján. A zene nagyon jó. Baloldalon a telefonom, aminek a védőfóliája épp levált. Tegnap a winebar-ban dolgoztam, épp borkóstoló volt. Kicsit bele kell még jönnöm, elvégre nem ez a szakmám; ezt csupán csak szeretem, mint lelkes amatőr. Fél12 is elmúlt már, de nem vagyok még álmos. A szobában lámpafény, a belsőben, a hálóban. Levetett ingek és farmer pihen görnyedve a fotelben. A szekrényben az ingek feltűrt ujjakkal lógnak a vállfán egymás mellett, sűrűn. Az ágy lábánál teregető, rajta a szerintem már megszáradt ruhák. A lakás tiszta, múlt héten takarítónő is járt itt. Ő ezt jobban tudja. Egy lány ismerősöm kiakadt ezen mikor megtudta és fejemhez vágta hogy a barátnőmet is befognám-e takarítani. Most épp felújítják a villamosvonalat a Moszkva tér és a Blaha Lujza tér között. Pótló buszok közlekednek. Emiatt ha tudok ezt mellőzöm és kocsival, vagy biciklivel járok dolgozni. Utóbbira még nem volt példa idén, sajnos.
Barátom hétvégén megházasodik. Elveszi az leső lányt, akivel összejött. Erre készülünk most. Meg én még a jövő heti Balatonfüredi pihenésre. Még le kell foglalnom a szállást. Voltam még három hete Aradon a wineprincess borászatban. Nagyon szép hely. A pannonon síkság ott ér véget. Igazi kadarka termő hely. A vörös aszút is ott készítik. Hazafele bevásároltunk a boraikból. Na ebből a kosárból van még egy 2005-ös kadarka. Igazából a szemben lévő lányt szeretném egyszer áthívni borozni, vagy akár én is átmennék hozzá. Szerintem ez a kadarka méltó lenne az alkalomhoz. Már csak meg kéne szólítani. Tetszik. 3 éve lakunk egymással szemben. Akkor még egy pasival lakott, kb 2 éve már pasi nélkül látom. Sokszor kiül cigizni is az ajtaja elé - és bár oldalt ül, de belát hozzám ha nem húzom el a függönyt, vagy húzom le a rolót. Jó lenne nekem is belátni egy két dologba, vagyis legalább belelátni.
Hétvégén meghalt Cseh Tamás. "Valaki belőlem útra vált és én utána néztem..." - énekelte. Igen, belőlem is útra vált: az ifjúságom egy része, amit Cseh Tamás dalai jelentettek. Szombaton a winebar-ban dolgozva a dalait hallgattuk. A vendégek is. Volt aki emiatt jött be mert kintről hallotta.
Munkám a munkahelyen van elég, most jól el vagyok látva - a magán dolgaimat pedig már unom mondani - de jól mennek. Szerencsére. Azóta lement két másik szám és most megint az szól, ami az írás kezdetén. Nézzük csak: "Chicane - Poppiholla (Radio edit)" - írja a lejátszó.
Ez van itt most Budapesten a Szondi utcában a belső udvaros bérház harmadik emeletén a lámpafényes íróasztalnál augusztus 13-a nyári éjjelén. Velem. Mit is írhatnék még? Vár már az ágy, jó lesz egy kicsit aludni. A zene is véget ért.

Az Ön értékelése: Nincs
  • gondolatok
  • üzenés
  • Share/Save
  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
  • kedvencekben
  • Kivesz a kedvencekből
  • Küldés e-mailben

Kategóriák

ady babits ballada boldogság bor bölcselet bölcsesség cseh tamás Dalriada dalszöveg de mello elemzések emlékek felhívás gondolatok gyerekszáj Hamvas hangulatok hazaszeretet humor irodalom ismertető juhász gyula józsef attila kapcsolatok kosztolányi latinovits márai novella opera radnóti rilke rock seneca shakespeare szindbád szonett tatiosz tolsztoj tóth árpád történelem utazás vallás vers weöres sándor életfilozófia érdekesség érzések üzenet üzenés
more tags

Keresés

Kiemelt tartalom

Anthony de Mello: Ne ítélj
Weöres Sándor: Nő és férfi
Kosztolányi Dezső: Boldogság
József Attila: József Attila
Márai Sándor: A világról és a torzításról
Tatiosz: A szív meghasonlottjai
József Attila: Kopogtatás nélkül
József Attila: Óda
Erich Fromm: Szerelem, szexualitás
Márai Sándor: Az igazi (részletek)
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek(részletek)
N. Horváth Péter: Titok

Kedvencek

  • Cseh Tamás: Anna
  • Louis Armstrong - We have all the time in the world
  • Radnóti Miklós - Nem tudhatom
  • Ady Endre - Intés az őrzőkhöz
  • Nagy László - Ki viszi át a szerelmet
More Favorite

  • DSC08342
  • DSC06745
  • DSC03990
  • DSC05987
  • DSC01567
More Favorite

  • Kosztolányi Dezső: Kétségbeesés
  • Ismertető
  • Technikai ajánlások
  • Adatvédelem

  • Nagyvilági nő
  • Foci szabályok külsősöknek
  • Szájbaszexuállak!
  • Móricz Zsigmond: Az utolsó betyár
  • Plotinos: Az erényről
More Favorite

Továbbküldve

  • Boldog Karácsonyt!
  • Márai Sándor: Az igazi (részletek)
  • Alekszander Szolzsenyicin: a kommunistákról
  • Nagy László - Ki viszi át a szerelmet
  • Nem érdekel

Releváns tartalom

  • Számadás
  • Kőszeg
  • A felolvasó
  • Prága
  • Talán

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 2 vendég van a webhelyen.

Friss hozzászólások

  • Lábjegyzet
    18 hét 6 nap
  • Nagyon szép vers,
    1 év 12 hét
  • válasz
    1 év 22 hét
  • hol a kaja?
    1 év 22 hét
  • ja de szép
    1 év 25 hét
  • :D
    1 év 34 hét
  • ...mondja ezt egy
    1 év 34 hét
  • Lájkolnám!
    1 év 36 hét
  • -
    1 év 38 hét
  • köszöntés
    1 év 38 hét

Új felhasználók

  • gondferi
  • gyerekorvos
  • hANNA
  • Gergely64
  • hollendus

Véletlenszerű kép

DSC05984

Archívum

  • január, 2012 (2)
  • december, 2011 (1)
  • október, 2011 (3)
  • szeptember, 2011 (4)
  • augusztus, 2011 (2)
  • július, 2011 (3)
  • június, 2011 (5)
  • május, 2011 (3)
  • április, 2011 (4)
  • március, 2011 (4)
  • február, 2011 (2)
  • január, 2011 (4)
  • december, 2010 (1)
  • november, 2010 (4)
  • október, 2010 (4)
  • szeptember, 2010 (3)
  • augusztus, 2010 (1)
  • július, 2010 (6)
  • június, 2010 (9)
  • május, 2010 (4)
  • április, 2010 (2)
  • március, 2010 (9)
  • február, 2010 (5)
  • január, 2010 (2)
  • december, 2009 (2)
  • november, 2009 (4)
  • október, 2009 (2)
  • augusztus, 2009 (3)
  • július, 2009 (3)
  • június, 2009 (2)
  • május, 2009 (2)
  • március, 2009 (3)
  • február, 2009 (11)
  • január, 2009 (4)
  • december, 2008 (7)
  • november, 2008 (4)
  • október, 2008 (1)
  • augusztus, 2008 (10)
  • július, 2008 (4)
  • június, 2008 (6)
  • május, 2008 (4)
  • április, 2008 (4)
  • március, 2008 (2)
  • február, 2008 (33)
  • január, 2008 (142)
  • december, 2007 (3)
  • november, 2007 (5)
  • október, 2007 (7)
  • szeptember, 2007 (4)
  • augusztus, 2007 (8)
  • július, 2007 (4)
  • június, 2007 (4)
  • május, 2007 (6)
  • április, 2007 (4)
  • március, 2007 (6)
  • február, 2007 (14)
  • január, 2007 (7)
  • december, 2006 (7)
  • november, 2006 (10)
  • október, 2006 (78)
  • szeptember, 2006 (1)
  • augusztus, 2006 (2)
  • július, 2006 (4)
  • június, 2006 (11)
  • május, 2006 (5)
  • április, 2006 (3)
  • március, 2006 (2)
  • február, 2006 (2)
  • január, 2006 (9)
  • december, 2005 (6)
  • november, 2005 (14)
  • október, 2005 (4)
  • szeptember, 2005 (2)
  • augusztus, 2005 (2)
  • július, 2005 (1)
  • június, 2005 (2)
  • május, 2005 (8)
  • április, 2005 (7)
  • március, 2005 (3)
  • február, 2005 (3)
  • január, 2005 (5)
  • december, 2004 (7)
  • november, 2004 (14)
  • október, 2004 (9)
  • szeptember, 2004 (2)
  • augusztus, 2004 (2)
  • július, 2004 (6)
  • június, 2004 (1)
  • április, 2004 (1)
  • január, 2004 (2)

Átkattintások

  • Boldog Karácsonyt!
    clickthroughs
    14
  • Nagy László - Ki viszi át a szerelmet
    clickthroughs
    3
  • Márai Sándor: Az igazi (részletek)
    clickthroughs
    3
  • Nem érdekel
    clickthroughs
    3
  • Alekszander Szolzsenyicin: a kommunistákról
    clickthroughs
    3

Audiotár

  • album
  • artist
  • genre
  • title
  • year

Random audio

  • Cseh Tamás: Horváthország
  • Cseh Tamás: Anna
  • Babits Mihály - Esti Kérdés
  • Cseh Tamás: Ten years after
  • Cabaret - Szabadíts fel

impresszum | technikai ajánlások | adatvédelem

  • belépés
  • tartalom beküldése
  • képtár
  • szavazások
  • ismertető
  • kapcsolat

Az itt megjelenő tartalom a Barátság portál része, szabadon továbbítható a forrás megjelölésével.
Irodalmi cikkeink jórészt a gondolkodom.hu portálról származnak, melynek szerkesztője: Rajnai Lencsés Zsolt
Powered by: WEB4GET