Kedves Rendtestvérek,
a következő pár sorral – és érdekes információval - igazán boldog új évet szeretnék kívánni mindannyiunknak. Akinek kevés az ideje, ne erőltesse az olvasást tovább, bár kiderül alább, minő rendi érdekesség okán küldöm kívánságaimat.
Karácsony szép napjaiban leültem szemezgetni egy híres irodalmi nagyságunk levelezését, ahogyan azt az Országos Széchenyi Könyvtár három kötetbe gyűjtve, sorba szedve kiadta. Gondoltam, közelebb engedem magamhoz az igen hullámzó hangulatú és beállítottságú sok karácsonyi versének emberi hátterét, megismervén, hogy mi mindenről írt leveleiben és hogyan, mikor az egyes versei ihletődtek.
Mindjárt a legelső levél igen meglepett, aztán rájöttem, hogy a benne foglaltakat valamikor tudtam – hála Alszeghy Zsoltné Tési Edit magyartanáromnak a Veres Pálné Gimnáziumban –, csak elvitte tudatát a mindennapi élet. Ideidézem a levelet aláírás nélkül, játékból, hátha valaki akarja foglalkoztatni kicsit a szürkeállományát, szeretné találgatni a levélbeli beszédes adatok alapján, vajon ki is lehet az aláíró. Akit az ilyen dolgok nem érdekelnek, de érdekli, és nem tudja, ki az aláíró, az idézett levelet azért olvassa el, kérem, s aztán menjen mindjárt a levél végére föllelni a szerzőt. Szóval a levél:
“Kedves Tanár úr!
Gyermekkori álmaim megvalósulás előtt állnak.
Annak a vallásnak a zászlóvivői, a melynek hívévé tett a Nemezis, letörölték zászlójokról a humanitás Keresztényi jelszavát s hírnökei, képviselői lettek a barbár-korszak sötét és kegyetlen tudatlanságának…
…Elvagyok határozva tehát, hogy egy, velem egyforma gondolkozású barátommal együtt róm. katolikussá leszünk és belépünk a Jézus-társaságba. Nem gyermekies gondolkozás, hirtelen felhevülés íratja ezt velem, hanem komoly szándék, s éppen ezért bizalommal fordulok gyermekkori kedves professoromhoz erre való nézetét és útbaigazítását kikérni.”
Eddig a levél teste. A szavak, a mondatfűzés, a levélen átsütő tűz árulkodik a költőről, ha nem is árulja el biztosan mindenki számára. A vastag betűs kiemelések tőlem. Ma a levelező biztosan azt írná: keresztyéni, nem pedig azt: Keresztényi. Hiszen az ő korában ezen a szón még nem folyt akkora lovaglás a szeretet, a testvéri egység Krisztusának felekezetekre oszlott, tövises érzelmi falakkal elválasztott követői közt.
Nem valószínű, hogy segítség, de azért ideírom, ki is a címzett: Guba Pál tanár úr. Ki volt ő? A levél borítékján ez áll: “Főtisztelendő Guba Pál kegyes-tanító-rendi áldozó-pap, Nagy-Károly (piaristarendház)”. Tudjuk, hogy 1861-től élt 1952-ig, s hogy a levelezőnknek második gimnazista korában magyartanára és osztályfőnöke volt a nagykárolyi piarista gimnáziumban. Jól végezte a dolgát a Tanár Úr? Egy levelében az öreg Guba így emlékezik: „Többször minisztrált nekem. Szeretett engem és a kat. vallást.” Vagy mégsem végezte jól? Hiszen nem piarista akart lenni a szerző a számára felekezetidegen iskolában szerzett tapasztalatai alapján, hanem jezsuita. De mégis jól végezhette a dolgát, hisz a lelkes fiatalt vonzotta a sok hamis sárral (mintha nem lenne neki magának is elég sara….) mindig is kenegetett “róm. katholikus” világ…
A levél keletkezési helye szintén beszédes, hiszen ismerős az iskola- és irodalomtörténetből is: Zilah. A dátum: “1895. márcz. 9.” A levélíró az írás idején már a zilahi református kollégium VII. osztályos tanulója. Még akkor is, ha a költő a sorrendben negyedik önéletrajzában 1913-ban majd már kicsit rosszul emlékezve az évre, így ír: „…a szerető alma mater nyolcadikos koromban, pedig első eminens voltam, majdnem elbánt velem, consilium abeundival fenyegetett némely kiderült lumpolások miatt. Nagyon méltatlankodtam. Kalocsára írtam azonnal, hogy én katolikus és jezsuita akarok lenni, s ha a dolog el nem igazodik, talán együtt hódítunk Bús Jakab páterrel”
Ki is lehetett tanulmányai vég efelé, nagyjából 18 éves azon esztendőben, aki aztán felforgatta a magyar irodalmat, elsősorban a költészetet? Hát persze, hogy Ő. Aki szinte mind az 1378, a Széchenyi Könyvtárban nyilvántartott levelében tanúskodik állandó betegségérzéséről, többre hivatottságának tudatáról, valakiért mindig lángoló szerelméről, idegi gyengeségéről, beteges érzékenységéről, pengeéles agyáról – főleg ha kritizálni kell (elsősorban másokat…), szüntelen lelkiismeret furdalásról, önvádjairól, aki annyira szeretné, ha szeretnék s lenne valakié. Hát persze, hogy ő az, a Bandi, ahogy alá-aláírta leveleit. Ebben a levélben így: “keresztényi szeretettel: Ady Endre”.
Szóval a fentiekkel kívánok mindnyájunknak áldásos, tanúságtévő 2oo9-es esztendőt, hogy a mai Ady Endrék is kedvet kapjanak Krisztusban szép egyéni és közösségi életünk láttán belépni apostoli közösségünkbe, és aztán ott halálig hűségesen és örömben meg is maradjanak sokak javára.

Forrás: Jezsuita Rend