Jelenlegi hely

Születésnap

Beküldte Ady - 2005. november 14.

Egy születésnap. Ez épp a 25. volt. Olyan, mint a többi. Azt hittem. Nem is tudom szavakkal kifejezni azt a sok szeretetet, ami rám "zúdult", amit szinte el sem bírtam. Olyan voltam, mint egy kisgyerek, akit először lepnek meg valmi nagyszerő szeretetteljes jóval, amire persze nem is gondolna, hiszen azt sem tudja mi az. De érzi, hogy ez jó, ez megható, talán még sír is (akár fiú, akár lány), vagy nevet a boldogságtól és megjegyzi ezt az érzést. Talán még sokszor fogja ezt érezni, talán kevésszer, de élete során azon lesz, hogy ezek az érzések töltsék ki életét, vagy legalábbis annak nagy részét. De mielőtt túlzottan elkanyarodnék a témától megvallom őszintén, hogy az a sok szeretetet, amit a születésnapomra kaptam és aminek szombat este volt a kiteljesedése álmomban sem képzeltem volna. Talán nem is kéne ilyen pátosszal erről beszélni, így ha tetszik maradjunk annyiban, hogy sok olyan dolog történt, amire nem számítottam és amelyek igen jól estek...

A legelső ajándékot még születésnapom előtt kaptam pár munkatársamtól: a focicsapat kapitányaként egy személyre szabott sportszárat kaptam, valamint azt a kellemes társaságot, amit a jelelnlétük adott. Este egy csodálatos színdarabra hívotak meg, amihez egy személyes meghívó is társult. Születésnapra színházjegy. Leírva is szép. Az este végén volt egy-két dolog, amire nem számítottam és nem volt pozitív. Az egyik ilyen volt, hogy a kocsinak lemerült az aksija és elég drágáért jött ki az autómentő. A születésnapom napközbeni részét nagymamámnél töltöttem. Egész nap azon tőnődtem, hogy vajon hol is érzi magát lelkileg biztonságban az ember, ki az, kik azok, akik őszintén szeretik és elfogadják? Ezzel ment el a nap, hogy erre a kérédére kerestem a választ a az eddigi és a friss tapasztalataim tükrében. Elég melankólikus volt, bár lehet, h nem ez a legjobb szó rá. Úgy indultam el az esti buliba, amire a volt osztálytársaim hívtak, hogy egy kicsit iszom és énekelek, megpróbálom jól érezni magam, elvégre a születésnapom van. És ekkor történt meg az, amit el sem tudtam volna képzelni. meglep?dve a tortávalA dj kihívolt énekelni Andival, aki kicsivel előtte jött meg és boldog születésnapot kívánt azzal a dallal, amit énekeltünk. Ekkor előjöttek (lejöttek) a régi barátok, volt munkatársak egy tortával. Olyan barátok voltak, akikkel jól érzem magam, de többségükkel nagyon ritkán szoktam összejöni bulizni. Van aki házas, nem is munkatárs már, más életet él és ilyen szombati karaoke bulira sosem jöttek még. De most ott állt velem szemben mindenki, kezembe adták a tortát és a mikrofont kivéve a kezemből felköszöntöttek úgy, hogy mindenki hallja. Majd leültek, felvágtam a tortát és nagyon jól éreztük magunkat. Jó volt az a légkör, amit ők adtak. Nem gondoltam volna, hogy ezt össze lehet hozni úgy, hogy mindenkinek jó legyen. a meglepetéscsapatPersze nem volt jó mindenkinek, de lemondták a programjaikat. Van aki még a VIP jegyéről is lemondott a kedvenc dj-je koncertjéről. Pedig ő ragaszkodik a már betervezett dolgaihoz. Forgatag, jókívánságok, nevetés, öröm, fényképek, torta és az a jóleső érzés, a rácsodálkozás a részemről, hogy ilyen is van, ilyen is lehet, így is lehet. Jó érzés tudni, hogy szeretnek. Van egy ember, aki ezt az egészet megszervezte, akinek a "mőve" vol ez az egész esti meglepetés, akivel az utóbbi időbe nem mindig értettük meg egymást, aki miatt sokszor elgondolkodtam kissebb-nagyobb kérdéseken, aki miatt vidám, vagy éppen rosszkedvő voltam. ő álmodta és valósította meg (szervezéssel, segítséggel) az az estét, amit soha nem fogok elfelejteni. Jó érzés tudni, hogy Szeretnek. Valakineka hőtőjén láttam ezt a feliratot: Ha szeretet van, mindened megvan. Akkor este ezt éreztem. Ilyen ajándékot el sem tudtam képzelni. Ez az ember úgy hatott rám, úgy simogatta me ga szívemet, ahogy vágytam rá. És nem kérdezett semmit. Tudta, hogy mi a jó. Annak tudjuk, hogy mi a jó, akit szeretünk. Ezt sosem mondta, de akor ott abban a pillanatban sok félreértés és meg nem értés után megértettem. Ez volt nekem a legnagyobb ajándék, ez volt az én 25. születésnapom.a f?szervez?

Igyekszem az előző cikkben leírtak szerint eljutni addig a határig ameddig az ember le tud írni érzéseket.

Kiegészítés: este ott voltak még más barátaim is, akikkel szintén jól elvoltunk és akikről nem szeretnék megfeledkezni. Valamint volt még1 családi felköszöntés, ahol egy mesterségesen összehozott (retusált) családi portré volt a legkedvesebb ajándék.

Az Isten áldjon meg Titeket!

Címkék:

Szavazatok száma: 92