Ezek a szavak: "helyünkön maradni" és "teljesíteni kötelességünket", számára telítve voltak valamilyen nagyon egyszerű, egyáltalán nem fellengzős, kézzelfogható tartalommal... Mi volt ez a "kötelesség" a gyakorlatban, a mindennapok pátoszmentes gyakorlatában? Ragaszkodni ahhoz, ami van, ahhoz az áhítatos hagyományhoz, az életformák szerény egyszerűségéhez, az együttélés feltételeinek szabatosságához, ragaszkodni mindenhez, ami látható és bebizonyított, ami valóság, ami érzés, akarat és emlék közössége, s elutasítani mindent, ami kétely, ami bontás, ami szétbomlás és ösztönös becsvágy, egyéni felelőtlenség. Az ő számára ezek a szavak: "alázat" és "lemondás" még ősi, erős értelmükben éltek, erősebben és közvetlenebbül, mint a vallása parancsai.
-----------
Elvégre így is lehet élni… sokan élnek így. Hová jutnánk, ha mindenki a tökéleteset, az igazit, az egyetlen megoldást akarná! Van más is. Van a türelem, az emberek szolgálata, a végtelen világ… Csak, látod, mindez üres, titokzatosan üres, ha nem hatja át érdeklődésedet az a furcsa áram. Az a különös áramlás, közted s egy másik élőlény között…Ennyi az élet. Aztán van még sok minden, amivel eltelik az élet. De a gépezet üresen jár, nem őröl semmit.
----------
A pillanatra fel kell készülni: nem külön, ünnepélyesen, nem alkalomszerűen, a kegyelem feltételei inkább csak a készenlét és alázat. Már az is elég, ha nem védekezünk. Talán erről volt szó: nem kellett védekezni... Volt valami félreismerhetetlen az emberben, valami, ami csaknem kiabált, csak nem kellett süketen elmenni a parancs mellett. De "nem védekezni", az majdnem annyi, mint cselekedni, mint megtenni azt, amihez lusták vagy gyávák vagyunk, talán ez a legnehezebb (...)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Friss hozzászólások