Valamikor – két vagy három éve lehet már – gyorsvonaton robogtam egy nyári szürkületkor. Kihajoltam az ablakon s szinte beleszédültem a fekete, szénaillatos sötétségbe. Kezemben egy hosszú, finom cigaretta parázslott s lankadtan, tétlenül néztem, mint alszik el, szenesedik meg, feketül hozzá az alvó, mozdulatlan éjszakához. A kerekek süket dübörgésében egyszerre csak egy ezüstös trillát hallottam. A szürke mezők mélységében, valahol messze, messze egy tücsök dalolt magánosan, egyedül.

Nem elég megborzongni,
De lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
De mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
Fagyot is bírni kell,
Ki acél akar lenni,
Suhogni élivel.

Nem elég álmodozni!
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell,
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el,
Jövőnket – tudni kell!

Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! – Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer.

Csak mégegyszer gyere elő
a résből, hol elbújtál, gyerekkorom,
csak kő legyek, csak bogár legyek,
és engedj újra füveiddel játszanom.
Még egyszer csak bújj elő,
vízben, kövek alatt rejtező, félelmes, álmos korom,
ízekben, bőr alatt rejtező,
ékesen bújj elő, kő alatt rejtőzködő.
Égő por a lábujjak között
és fényes fűszálak közt csillogó üveg,
iszap, ragacs és gyors vizek
és szégyen és sötétség és szédület,
még lehet, hát bújj elő,
vízben, kövek alatt rejtező, félelmes, álmos korom,
ízekben, bőr alatt rejtező,
fényesen bújj elő, kő alatt rejtőzködő gyermekkorom.
Tág égbolt alatt,
résben kövek alatt futó patak, futó vizek,
még lehet, hát bújj elő, gyermekkorom.

Meleg nyári délután van ma. Itt vagyok a munkahelyemen az árnyékos szobában. Mellettem pohárban víz, a CW gépből való. Jó hideg, jólesik ilyenkor. A kávémat már megittam. Az ebéd szecsuáni csirke volt tojásosrizzsel. A kínai étteremben kicsit bunkó a kínai nő. Majdnem másmilyen csirkét adott, mint amit kértem. Külön tolmács kell hozzá, mert olyan érthetetlenül beszél. Nyugodtság van most. Mindenki ül a szobájában és csendesen elfoglalja magát. Egyik munkatársam most jött ide és kérte hogy ne zárjam be, mert ma sokáig marad. Jó, akkor nem zárom be. Velem lehet beszélni.
A Május c. bejegyzés óta durván 1 hónap telt el. Csodálatos 1 hónap volt...mint kiderült nem is akác, hanem hárs illattal. :-) Hétfő óta nem érzem a hárs illatot. Se othon az utcában, se a munkahelyemen. A lélek-, és a természetváltozások rémítően egybevágnak néha. A tavasz elmúlt a maga hárs és eső illatával, szívdobbanásával és könnyed fényes ragyogásával. Az élet néha megmutatja magát. Határtalan.

"hogy aki könnyü borra vágyik, nem lesz igaz ember -
mert a harangok egyszer felébrednek, és szétnyílik a tenger;
hogy aki könnyü borra vágyik, nem gyözi a telet,
és nem nézik ötven évig szép, szerelmes szemek;
hogy a nehéz, olajos bor a lélekig éget, aki gyözi,
csak az érti, hogy valóban élhet"

Alkonyi László

Gyere most, ne sírjál, romokban a világ.
Fújjál egy füstkarikát, ennyi az ifjúság.
A téren egy álombrigád, ássa a hold tavát.
Velük egy galambpár dúdolja, milyen a nyár.

Egy nap megint, amikor ismét egy évvel öregebb lettem. Bölcsebb talán nem, de nem is változott szerintem semmi. Ugyanúgy mozognak a dolgok, reggel ugyanúgy ébredek a bögre kávé és a keksz mellett. Illetve hát mostmár néha kalács is kerül a kávé mellé. Van munkám, vannak barátaim, szeretek és nem szeretek; volt sok boldog és szomorú perc, gond, öröm, csalódás. Külön élek, megvannak a céljaim és megvan, hogy mit is szeretnék. Sok a barátom. Ismét ezt látom. Nekem soknak tűnt tegnap a meglepetésbulin. Sok volt az is hogy ezt megint valakik megszervezték teljes titokban. Rengetegen voltak és mind elhalmoztak a jókívánságaikkal. És hogyan tovább? Azt hiszem nem változtatnék semmin: ugyanennyi sok boldog percet és kis boldogtalant is persze, amik nélkül boldogtalan lettem volna, tudom jól.

Nagy meleg pulóver ma a szerelem,
Bevetetlen ágyon tartjuk melegen
Az érzést. Nem járt erre rég,
Sőt talán még soha, csak vártuk, mikor lép
Életünkbe a kéményünkön át
Belezuhant tegnap, fejbecsaptuk hát
A lexikonnal. Nem engedtük el.
Egy ilyen érzet minden háztartásba kell.

Most épp a munkahelyemen vagyok és csütörtök van. Mint az utóbbi 1 hónapban ez a délután a fogorvosomé, aki már 1 hóóónapja szöszöl a fogaimmal és akinél elég sok pénzt kell otthagynom és aki felhív, hogy nem tudnék-e előbb menni, mert neki kimaradt egy betege és van szabad 2 órája és mit csináljon addig. Szegény. Nem szeretek fogorvoshoz járni.