Peter Røwde Holm: A csend közöttünk

Olyan a csend közöttünk,
mint feledt nyarak fái között a szél,
ahogy azok hajlongó koronákkal
egymáshoz közelítenek anélkül,
hogy egymást valaha elérnék…
Csak a pillanat záródik körénk,
a testem keresem
s a válladat érintem.
Próbálgatom, tényleg létezel-e,
pillantásommal követem
test-tájaid vonalait
s azon tűnődöm, hova vezesselek el,
kedvesem, kinek szeme messzire ragyog
s védtelen arcod szorítod enyémhez…
Van-e vajon hely valahol, ahol az élők
az élőkkel szót váltani tudnának,
mielőtt rájuk szakadna az éj
a fájdalom s a tűz emlékképeivel,
s mi elfeledt szavakkal és szárnyakkal
megyünk el talán egymás mellett;
van-e vajon hely valahol, hol az élők
az élőkkel szót váltani tudnának, kedvesem,
te, a te messzire fénylő szemeddel,
te, aki védtelen arcod szorítod az enyémhez.

Fordította Nagy Gábor