Márai Sándor: Az obsitos

Beküldte Ady - 2017. április 5.

Igen, a szerelmek elmúlnak, a nagy dagályos érzelmi folyamatok lezajlanak, mint az áradó folyók, melyek eltűnnek egy napon medrükben, sodrukban, a tengerben és az időben. Elmúlnak az érzések, a nagy indulatok füstje eloszlik. S elérkezik a tapasztalás, mint a nyári estékben a homály. Mindent magába zár és felold. Emlékezel, mosolyogsz és nem érted, miért volt hát az egész, ha már fájni sem tud többé?
S amikor a homály sűrűsödik, már a szél is zúg a fekete fák között, zörgeti házad ablaktábláit és nyöggeti a kéményeket; egyedül életedben és emlékeid között megérted, hogy az elillant indulat volt életed titkos tartalma, erős árama. Életed szerkezetét ez a névtelen és oktalan erő mozgatta. Ezért volt hős és gyáva, merész és alkotó, tapasztalt és vakmerő. Az indulatnak nem volt értelme, a szerelmek elmúltak, szívedet nem látja át többé az a fájdalmas, sötét áram, minden elmúlt, minden. De a te dolgod mégis az volt, hogy e sok reménytelenséget megéljed. Így alkot a világ, reménytelenségből és fájdalomból. Most már elmehetsz, mint az obsitos; mert szenvedtél.

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Illyés Gyula: Mert szemben ülsz velem

Beküldte Ady - 2017. március 23.

Mert szemben ülsz velem s csak a te arcod látom
és nincs mellette az enyém,
ahogyan megszoktam a fotografiákon
és előszobák tükörén;

mert szemben ülsz s csupán rajtad s nem épp úgy rajtam
látom az idő nyomait
s önzésem azt hiszi, én a régi maradtam;
a szívem elfacsarodik.

Ha nézne úgy szemem, ahogy huszonöt éve
s te akkor az vagy, ami ma:
sose találkozunk! Egymást észre se véve,
nem lelünk egymásra soha!

Élünk bár egy időt, ha akkor a hajam már
olyan, amilyen ma: fehér,
lakunk bár egy szobát, nem én mellém akarnál
feküdni, ha leszáll az éj.

Véletlen ennyi kell – esélyek milliárdja! –
hogy minden idők végzetes
egyetlen egyeként birjalak, azt kívánva,
egyetlen egyedként szeress?

Mert szemben ülsz – hol is? Míg én itt egymagamban
nézek vissza és kérdezek
mint a célzóra, ha a golyó visszapattan,
sebet én kapok, éleset.

Mert szemben ülsz… Ne üljünk másképpen mi sosem már,
csak egymás mellett, szorosan,
mint a régi nyitott ülésen az utaspár,
ha jéggel jött a szélroham.

Üljünk mindvégig úgy, mint – emlékszel még, barátném? –
akkor, repülve, szánon, ott,
Sásdon, a hóviharban! tűrjem csak ustorát én,
mellemre vonva homlokod.

Szálljunk mindvégig így, hisz a szomj úgy lobog még,
ha itt, vagy csillag-messze vagy,
hisz csillag-űrt s időt ma is átkóborolnék,
hogy megtaláljalak.

Szavazatok száma: 0

Márai Sándor: Ólomöntés

Beküldte Ady - 2017. január 26.

Nagy lábast hoztak be, tele vízzel, s a szoba közepére állították. Horpadt pléhkanálban, a borszesz lángja fölött, apró ólomdarabkákat olvasztottak, azután kapukulcsot tartottak a víz fölé s a megolvadt ólmot óvatos mozdulattal – a kulcson át – a vízbe öntötték. Az ólom sistergett a vízben s rögtön megalvadt. A családfő feltűrte kabátujját s óvatos ujjakkal, mintha rákot halászna ki a fürdőkádból, kiemelte a lábasból a torz öntvényt.

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Peter Røwde Holm: A csend közöttünk

Beküldte Ady - 2016. október 10.

Olyan a csend közöttünk,
mint feledt nyarak fái között a szél,
ahogy azok hajlongó koronákkal
egymáshoz közelítenek anélkül,
hogy egymást valaha elérnék…
Csak a pillanat záródik körénk,
a testem keresem
s a válladat érintem.
Próbálgatom, tényleg létezel-e,
pillantásommal követem
test-tájaid vonalait
s azon tűnődöm, hova vezesselek el,
kedvesem, kinek szeme messzire ragyog
s védtelen arcod szorítod enyémhez…
Van-e vajon hely valahol, ahol az élők
az élőkkel szót váltani tudnának,
mielőtt rájuk szakadna az éj
a fájdalom s a tűz emlékképeivel,
s mi elfeledt szavakkal és szárnyakkal
megyünk el talán egymás mellett;
van-e vajon hely valahol, hol az élők
az élőkkel szót váltani tudnának, kedvesem,
te, a te messzire fénylő szemeddel,
te, aki védtelen arcod szorítod az enyémhez.

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Kajetan Kovič: Románc

Beküldte Ady - 2016. július 5.

Légy tenger, én a holdfény
fehér árboca leszek,
s az első este szerelme.

Gyöngédség leszek játékod homokjában,
fül emlékeid algái közt,
tenger,
kagyló, beszédre, csöndre,
madár, válaszul,
tenger,
első megadásod lélegzete,
első érintésed kék virága.

Légy tenger, én a holdfény
fehér árboca leszek,
és minden este szerelme.

Égő szád szomja leszek
és nagy vízcsepp,
tenger,
torok leszek fehér nyakadon,
rózsa válladon,
tenger,
seb leszek és kiáltás a sebedből
a csillagok magas tüzéhez.

S aztán

tenger leszek én, s te a fájdalom
fekete árboca,
s az utolsó este szerelme.

Fordította Lator László

Szavazatok száma: 0

Joachim Sartorius: A képzelet más helyen

Beküldte Ady - 2016. július 5.

A hely, ahol szerelmeket emésztek el,
az évek múlásával elhalványodik, kisimul,
átlátható lesz, mintha az elme emésztőgödre lenne,
sugárzik, valamivel mélyebb helyen fészkel
a képzeletnél. Valódi ajkak tusakodásánál
hoz-e nagyobb örömöt az emlékezés?

Testeket álmodok, amelyeket birtokoltam,
kezek villámcsapásaival. S mindazt mi utána,
a löketek, a nyögések és a susogások utánjait
álmodom, mikor magamra hagyottan
ennek az átlátható helynek a sugárzásában
heverek, ahová a vak sors, a szíveké, visszavetett

és végül is elutasítva itt hagyott.
Mennyi füzet hányféle jegyzete, a kéj társaival és
társnőivel a nagy fák alatt. „Aztán magadra
vagy utalva.” Nem így van, barátom. Vannak ajtók,
lépcsők, az utcákon még sokféle zene árad. „Az élet
meg marasztal” és ott van a mozik melege.

Fordította Nádas Péter

Szavazatok száma: 0

Pertti Nieminen: Agyagtól és gyeptől illatosak

Beküldte Ady - 2016. május 20.

Agyagtól és gyeptől illatosak a fiam álmai,
tűztől és nádasoktól, forró vastól, felhők havától,
mezők szelében úsznak a lányom álmai,
hozzák fűzvirágok, bárányfelhők;
a te álmod mandula illatú,
meg nem gyújtott havanna illatú és ismeretlen vízé,
benne nyárfák és a dohány aromái;
ha alszol, vadalmafákat nevel a szoba,
szavanna füve leng és szantálfa füstje
s táguló folyam;
ha alszol: megjövök,
beúszom álmod vizeit, kiiszom álmod borát,
elrejtőzöm álmod erdeiben és egyre mélyebbre
csallak magammal.

Szavazatok száma: 0

Bo Carpelan: A táj változásai

Beküldte Ady - 2016. május 5.

A táj változásai,
a tenger álmos kiáltása az ágynak
melyről már felrebbent a szerelem –
a mozdulatlan tájak
akár a szélben a felhők púpjai,
hangok, a halál kaszája előtt,
emberek, csordák,
s a csönd testéből leomló sötét,
az örök hullám
sötét villogása
süt át a véren,
benned vándorolva
a vágy árnyékát látom az árnyékokban
s az égő hegyek nehéz sóhajait.

Szavazatok száma: 0

Szabó Lőrinc: Kísértetek

Beküldte Ady - 2016. április 26.

Ez a világ és benne én,
tükrök itt, tükrök ott,
nézek s ezer arcom visszanéz
s fordul, ha fordulok.

Én vagyok, amit az ezer arc
szétbontott s összekuszált:
a tartalom az én, az egy
s a forma milliárd.

Ezer évig értem dolgozott
a születésem előtt,
s most minden pillanatban én
teremtem újra őt.

És amire nézek, az vagyok:
fű és hajókazán
és vihar, ha fekete bikák
dübörögnek a menny piacán,

és Kína vagyok, ha eszembe jut
s pilóta a föld felett,
bennem robog a nagy Pacifik
és lassú gleccserek

fagynak szememben, tenyerem
fennsík és kősivatag
s belőlem ballagnak ki
a holdas országutak.

Minden vagyok, semmi se vagyok,
mese és változás:
fölnézek a holdra s az vagyok,
szemfényvesztő varázs,

varázsjáték, játszom veletek,
gazellák, őzikék,
valakit nagyon szeretek
és fáradok...

Ma még... Mert forog a tükör
és még érdekel ez a sok:
nézek s ezer arcom visszanéz
s fordul, ha fordulok...

Szavazatok száma: 0

József Attila: Eszmélet

Beküldte Ady - 2016. április 11.

1

Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.

2

Szavazatok száma: 0

Oldalak

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára