Ma láttam egy szomorú nőt. Ott ült előttem, egymás szemébe néztünk, miközben a férje éppen két sértés között magát magasztalva mesélt. Legalábbis úgy tűnt. Feleségét lekezelően vette. Ez férfi szokás vajon? A lekezelés. Lényeg hogy ahogy a nő szemébe néztem láttam benne egyfajta szomorúságot és beletörődést, mint ami a gyerek szemébe lehet ha a szülei épp megszidják. Nem kilátástalanság volt ez, hanem olyan beletörődés és alázat, aminek talán a legnagyobb értéke lehet emberileg. Biztos nem így képzelte anno. Így alakult az élete. A biztonságot választotta. Mindenki azt választja. Na ez talán túlzás: sokan azt választják. Egyik nyári hölgy ismerősöm is inkább a biztonságot választotta. A férfi csak mesélt egy ahogy telt az idő és fáradt, egyre agresszívebb lett: káromkodott, a felesége szavába kötött és minden megnyilvánulásával alázta őt. Ilyen egy normális házasság? Jó, nincs mindig összhang, meg vannak súrlódások,de két ember ha együtt van és házastársak, társak az életben, akkor vannak olyan kimondatlan és íratlan szabályok, hogy nem alázzuk a másikat; mások előtt pláne nem, szeretettel beszélünk hozzá és róla; megadjuk neki a tiszteletet, végighallgatjuk, mert ő a társunk, akivel megoszthatjuk az élet mindennapi pillanatait. Aki nélkül egyedül lennénk és akivel jó lenni. Sokszor elfelejtjük és átsiklunk ezen. ...és csak későn eszmélünk. A nő csak ült és szemében valami szégyenérzet volt, hogy én ezt most látom, hallom, de ugyanakkor éreztem azt is hogy ő ezt elfogadja, belenyugodott. A férfi vagy alapból ilyen, vagy az évek tapasztalatai tették ilyenné. Már nem változik. Van ami nem változik. Nem ilyennek képzelte talán és hozott pár olyan döntést eddig, amit talán bán. De nincs visszaút, csak az előre van.

A showder klubnak vége, nemrég értem haza, kicsit álmos vagyok. Azt hiszem lefekszem, hagyom a munkát holnapra. Ma havazásban fociztunk. Elég viccesnek nézett ki a csúszkálás kívülről. A héten még két ügyféllel találkozom, aztán vasárnap egy ebéd és egy osztálytalálkozó, majd rá egy hétre Prága és esküvő. Remélem szép lesz. Addig még fényképezőgépet is kell vennem. De most megyek. Az Isten áldjon benneteket. És Téged is Te szomorú szemű nő!