Barátság portál - értékek digitálisan

  • belépés
  • tartalom beküldése
  • képtár
  • szavazások
  • ismertető
  • kapcsolat
Címlap

Anthony de Mello: Ne ítélj

Ady, 2006, január 23 - 00:41

Józanító arra gondolni, hogy nem szolgálattal, hanem szemlélődéssel, látással tudunk legjobban szeretni. Ha szolgálod az embereket, akkor segíted, támogatod, vigasztalod őket, fájdalmukat enyhíted. Ha belső szépségükben és jóságukban látod őket, akkor átalakítasz és teremtesz. Gondolj néhány emberre, akiket szeretsz, s akik hozzád is vonzódnak. Próbálj meg mindegyikre úgy érezni, mintha most látnád őket először, s ne engedd, hogy múltbéli ismereted és velük kapcsolatos élményeid befolyásoljanak, akár kellemesek, akár kellemetlenek voltak azok. Keress olyan dolgokat, melyek eddig esetleg elkerülték figyelmedet a megszokottság miatt. A megszokottság, ismertség, ugyanis áporodottságot, vakságot és unalmat szül. Nem szeretheted azt, amit nem fedezel fel állandóan, újra és újra. Azután gondolj olyan emberekre, akiket nem szeretsz. Először is figyeld meg, hogy mi az, amit nem szeretsz bennük, részlehajlás nélkül tanulmányozd hibáikat. Vagyis nem használhatsz olyan címkéket, mint például büszke, lusta, önző és gőgös. A címkézés a szellemi lustaság jele, mert sokkal egyszerűbb valakire egy címkét ragasztani, mint egyediségében nézni és látni azt a személyt. 

A hibákat klinikailag kell elemezned, más szóval meg kell győződnöd tárgyilagosságodról. Fontold meg azt a lehetőséget, hogy esetleg, amit te hibának látsz, az egyáltalán nem az, hanem valami olyasmi, amit te neveltetésed, programozottságod miatt nem szeretsz. Ha a hiba még ezután is ott van, akkor értsd meg, hogy a hiba eredete gyermekkori élmények, múltbéli programozottság, hibás gondolkodás és észlelés, és leginkább a tudatosság hiányának következménye, s nem a rossz akaraté. Ahogy erre ráébredsz, hozzáállásod szeretetté és megbocsátássá alakul, mert tanulmányozni, megfigyelni és megérteni annyi, mint megbocsátani. Miután a hibákat így végigtanulmányoztad, most keresd meg azokat a kincseket, amelyek ebben a személyben rejtőznek, s amelyeket idegenkedésed miatt eddig nem láttál meg. S miközben ezt teszed, figyeld meg a hozzáállásodban vagy érzésedben bekövetkező változást. Idegenkedésed ugyanis, eddig elhomályosította látásodat, akadályozott téged. Most aztán sorba vehetsz minden egyes személyt, akivel csak élsz és dolgozol, és figyeld meg, ahogy szemedben mindegyikük átalakul, ha így nézel rájuk. Ha így nézed őket, akkor a szeretetnek sokkal határtalanabb ajándékát ajánlod nekik, mint amit a szolgálat bármely cselekedete tudna adni. Mert így átalakítod őket, megteremtetted őket a szívedben, s ha van valamelyest kapcsolat köztetek, akkor a valóságban az is átalakul. Most pedig add ugyanezt az ajándékot önmagadnak. Ha mással képes voltál ezt megtenni, akkor igazán nem lesz nehéz. Kövesd a már említett lépéseket: egyetlen hibát és egyetlen idegbetegséget se ítélj meg, s főleg ne ítélj el. Nem ítéltél meg másokat, s meglepődsz, hogy te sem vagy megítélve. A hibákat vizsgáld meg, tanulmányozd és elemezd őket a jobb megértés végett, ez szeretethez és megbocsátáshoz vezet, s örömmel fedezed fel, hogy téged is átalakított ez a furcsán szerető beállítottság, hozzáállás, amit magadban érzel saját magad iránt. Ez a beállítottság belőled ered, belőled jön és árad minden más élőlény felé.

Az Ön értékelése: Nincs Átlag: 5 (5 szavazat)
  • életfilozófia
  • gondolatok
  • irodalom
  • Share/Save
  • A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
  • kedvencekben
  • Kivesz a kedvencekből
  • Küldés e-mailben

Kategóriák

ady babits ballada boldogság bor bölcselet bölcsesség cseh tamás Dalriada dalszöveg de mello elemzések emlékek felhívás gondolatok gyerekszáj Hamvas hangulatok hazaszeretet humor irodalom ismertető juhász gyula józsef attila kapcsolatok kosztolányi latinovics márai novella opera pessola prófécia rilke rock seneca shakespeare szindbád szonett tatiosz tóth árpád történelem utazás vallás vers weöres sándor életfilozófia érdekesség érzések üzenet üzenés
more tags

Keresés

Kiemelt tartalom

Anthony de Mello: Ne ítélj
Weöres Sándor: Nő és férfi
Kosztolányi Dezső: Boldogság
József Attila: József Attila
Márai Sándor: A világról és a torzításról
Tatiosz: A szív meghasonlottjai
József Attila: Kopogtatás nélkül
József Attila: Óda
Erich Fromm: Szerelem, szexualitás
Márai Sándor: Az igazi (részletek)
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek(részletek)
N. Horváth Péter: Titok

Kedvencek

  • Dido - Thank You
  • Republic - Csillagszóró
  • Roy - Az otthon itt van
  • Cabaret - Szabadíts fel
  • Radnóti Miklós - Nem tudhatom
More Favorite

  • 17322315
  • DSC01567
  • 17475713
  • DSC02161
  • DSC01590
More Favorite

  • Kosztolányi Dezső: Kétségbeesés
  • Ismertető

  • József Attila: Óda
  • Márai Sándor: arról, hogy önmagunk előtt nem szabad megbukni
  • Tóth Árpád: Álarcosan
  • Dobos Hajnal: VIASZ-KÖTÉSŰ
  • Kosztolányi Dezső: Szeretet
More Favorite

Továbbküldve

  • Márai Sándor: Az igazi (részletek)
  • A történelem nagy b***megjei
  • Cabaret - Szabadíts fel
  • Kosztolányi Dezső - Hajnali részegség
  • Márai Sándor - A gyertyák csonkig égnek (részletek)

Releváns tartalom

  • Hamvas Béla: Arany napok
  • Biegelbauerer Pál: Töredék
  • Éjfél után
  • Márai Sándor - A gyertyák csonkig égnek (részletek)
  • Márai Sándor: az ifjúságról

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 1 vendég van a webhelyen.

Friss hozzászólások

  • ja de szép
    2 hét 6 nap
  • :D
    11 hét 4 nap
  • ...mondja ezt egy
    11 hét 6 nap
  • Lájkolnám!
    13 hét 4 nap
  • -
    16 hét 3 nap
  • köszöntés
    16 hét 3 nap
  • 86ban születtem és hálát
    23 hét 4 nap
  • Óh, én ezt már évekkel
    23 hét 4 nap
  • válasz
    24 hét 14 óra
  • Köszi, ez szép volt így
    24 hét 1 nap

Új felhasználók

  • Crearnign
  • jessdrthomasg
  • Zazie
  • EventVetMeelp
  • santiago

Véletlenszerű kép

DSC01729

Átkattintások

  • Márai Sándor: Az igazi (részletek)
    clickthroughs
    3
  • Cabaret - Szabadíts fel
    clickthroughs
    2
  • A történelem nagy b***megjei
    clickthroughs
    2
  • Kosztolányi Dezső - Hajnali részegség
    clickthroughs
    1
  • Bruce Dickinson - Tears Of The Dragon
    clickthroughs
    1

Audiotár

  • album
  • artist
  • genre
  • title
  • year

Random audio

  • Louis Armstrong - We have all the time in the world
  • Roy - Az otthon itt van
  • József Attila - Nagyon Fáj
  • Cabaret - Szabadíts fel
  • Leo Kottke - Wonderland by Night

impresszum | technikai ajánlások | adatvédelem

  • belépés
  • tartalom beküldése
  • képtár
  • szavazások
  • ismertető
  • kapcsolat

Az itt megjelenő tartalom a Barátság portál része, szabadon továbbítható a forrás megjelölésével.
Irodalmi cikkeink jórészt a gondolkodom.hu portálról származnak, melynek szerkesztője: Rajnai Lencsés Zsolt
Powered by: WEB4GET