Nyár

Beküldte Ady - 2015. június 9.

"Erkélyemen állok, reggel négykor, a fák között, hallgatom azt a finom zizegést, mellyel a fák ébrednek. Igen, ez a nyár, gondolom; s mintha elborítana egy érzés, amely nem alkuszik többé, s tele van egyszerű, testi emlékekkel: egy uszoda szagát érzem, a kajszibarack illatát, annak a viaszosvászonnal behúzott hencsernek hűvös szagát, melyen diákkoromban hasaltam júliusi délutánokon, s Jókait olvastam, boldog habzsolással, a „Kőszívű ember fiai”- t és „Erdély aranykorá - t. Azután egy domboldalt látok az alkonyatban, apám megy a jegenyék alatt, puskával kezében, előtte Castor és Pollux, a két barna vizsla, anyám a kertilak tornácán áll, fehér pongyolában, s a táj tele van barna és kék alkonyati árnyakkal. Negyvenéves lehet e pillanatban apám; sárga szalmakalapot visel, s vadásztáskájáról véres szemű fürjek lógnak le. A füzest látom, a sekély vizű folyó partján, a porfelhőt az országúton, a teleholdat a meleg éjszakában, Nepomuki Szent János szobra felett. A szobor orrát letörték részeg vándorlegények. A tücsköket hallom. Az éjszakában nők nevetnek valahol, a füzes közt tót leányok fürdenek a folyóban. Ez a nyár, ilyen volt, emlékszem." Márai Sándor

Szavazatok száma: 0

Stein Mehren: Karomba kulcsolom

Beküldte Ady - 2015. február 26.

Karomba kulcsolom
a fejedet, ahogy te 
gyöngédségbe a szívemet
ahogy minden karjába kulcsol valamit
és mindent karjába kulcsol valami más
Ahogy egy követ vet ki a partra
a tenger, ahogy a fák emelik
az ősz érett gyümölcseit, ahogy 
az égitestek űrje emeli a földet
Így kulcsol kettőnket karjába valami így emel
odáig ahol a titok a titokba kulcsolja karját

Fordította Orbán Ottó

Szavazatok száma: 0

Konsztantinosz Kavafisz: Hangok

Beküldte Ady - 2015. február 26.

Eszményi hangjai, s amiket úgy szerettünk,
azoknak, kik meghaltak, vagy kik nem kevésbé
elvesztek számunkra, mint a halottak.

Néha álmunkban megszólalnak ők,
néha eszünk hallja őket, gondolatunkban.

S hangjukkal egy-egy pecre visszatérnek –
hangok életünk legelső költészetéből –
mint zene, éjszaka, nagy messze, elhalón.

Fordította Somlyó György

Szavazatok száma: 0

Jean-Pierre Siméon: Levél kedvesemnek a halál tárgyában

Beküldte Ady - 2015. február 4.

Szeretném elmondani neked azt a fajta titkot
mely csak legbelül zárt szemhéjak
mögött olvasható
sokkal azután, hogy a koporsó felett már
a napok indái újra összefonódtak

Minden halottad csakis a tiéd

Csakis te tudod valódi nevüket
mely nyilvántarthatatlan
mert jelek hozzá semmi emberi nyelven
nem kapcsolódnak és nem létezik fül
felfogni a hangot mely kiejti

Halottaidat csakis te látod
hamuszín arcukon túl
látod őket s nem zuhansz a hiányba
csak te vagy világosabb árny az árnyak közt
hol felviláglik tekintetük
s a gyengédség pontos tenyere homlokodon
akár füvek hullámzása a szélben

Csakis te ismered fel őt
ki nem álmok anyagából vétetett
s nem olyan mint sivataggá porló emlék

Csakis te ismered
halottaid gyengédségét
hisz gyengédségükből születtél
és minden egyes mozdulatoddal
meghosszabbítod az életük összehajló gyengédségét
mostantól a te szemednek
kell átlátni pontosan hiányuk
átlátszó terét
csakis te értheted visszavont életüket
szertefoszlásukat és az egyöntetű napfényt
önként vállalt örömeidet

És a dolgok önkéntelen szépségét

A holtak mintha aludnának oldalukon heverve
éjszakájukból nem gyógyulsz ki sosem
de ami általuk hiányzik
mégis te teljesíted ki mint egy sziget mely a szárazföld
toldaláka ott hol nincs már száraz
lánya vagy halottaidnak
az vagy nekik mit maguk sem sejtenek magukról

Fordította Lackfi János

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Zbigniew Herbert: Ballada arról, hogy nem halunk meg

Beküldte Ady - 2015. január 30.

Akik hajnalban kiúsztak
de már sose térnek vissza
a hullámokon hagyták nyomukat -

a tenger mélyén ekkor lehull egy kagyló
gyönyörű mint a megkövült ajak

azok akik a homokos úton mentek
nem láttak át a zsalugáteren
bár a tetőt már megpillantották -

a levegő harangjában lelnek menedéket

akik pedig csak árván hagynak
egy kihűlt szobát pár könyvet
üres tintatartót fehér papírlapot -

bizony mondom nem haltak meg egészen

suttogásuk átjön a tapéták sűrüjén
a mennyezeten lakik lapos fejük

levegőből vízből mészből földből
készült az ő paradicsomuk s a szél angyala

kezében szétmorzsolja testüket
s majd kiterjednek ők
e világ mezői felett

Fordította Weöres Sándor és Gimes Romána

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Jan Skácel: Visszatérés

Beküldte Ady - 2015. január 15.

Visszatérés Hova Melyik országba melyik
városba melyik lakásba

Ki ad tanácsot ha eltévedsz egyszer
s ki lesz ki rád mosolyog visszaköszönve
ki mutatja meg melyik úton haladj tovább
s ki mondja meg hogy mily messze a senki földje

És mész majd nappal éjjel napok százain át
évekig tart utad ezer folyó előtted
s nem érkezel meg és vissza se térsz soha
valaki egészen más jött vissza helyetted

felszaladt a lépcsőn egykori otthonához
a házban hol oly rég járt utoljára
megtorpant majd mély lélegzetet vett
s csöngetett izgatottan de hiába

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Miroslav Holub: Örömóda

Beküldte Ady - 2015. január 15.

Szeretni akár reménytelenül is:
csupán ez a szerelem.

Új rádiószondát felküldeni,
ha tíz le is zuhant már,
kétszáz nyúllal újrakezdeni,
ha száz el is pusztult már,
csupán ez a tudomány.

A titkot kérdezitek?
Csupán egyetlen neve van:
újból.

Végtére is
a kutya a fogai között tartja a képmását,
ami a vízen tükröződik,
s az emberek új műholdat szegecselnek:
szeretlek.

Miként a kariatídák,
égre emelt karunkkal
tartjuk magunk fölött a gránit-időt,

és legyőzetve is
mindig mi győzünk.

Szavazatok száma: 0

Olav Håkonsson Hauge: Elhúzom a függönyt

Beküldte Ady - 2014. december 5.

Lefekvés előtt elhúzom a függönyt,
ha fölébredek, hadd lássam az eleven sötétet,
az erdőt, az eget. Sírbolt az a hely, 
ahonnét nem láthatok a csillagokra.
Emelkedik az Orion, mint mindig, nyugaton felrohan,

pedig tovább, mint én vagyok, még nem jutott. 
Fekete és kopár a cseresznyefa ága odakinn.
A menyek szédítő terein át
kemény patákkal üget a hajnali hold.

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Pilinszky János: Parafrázis

Beküldte Ady - 2014. október 11.

Mindenki táplálékaként

ahogy már írva van, adom,

mint élő eledelt, a világnak magam.

 

Mert minden élő egyedűl az elevenre éhes,

lehet a legjobb szeretőd, végül is összevérez.

Csak hányódom hát ágyamon és beléreszketek,

hogy kikkel is zabáltatom a szívverésemet!

 

Miféle vályu ez az ágy, ugyan miféle vályú?

S mi odalök, micsoda vágy, tündöklő tisztaságú!

Szünetlen érkező szivem hogy falja föl a horda! Eleven táplálék vagyok dadogva és dobogva.

 

Szavazatok száma: 0

Oldalak

Subscribe to Front page feed