Faludy György: Andris nem eszik

Beküldte Ady - 2016. március 30.

Több mint két hónapja, hogy Andris
csak úgy ímmel-ámmal eszik,
hiába kérleljük, vagy rakjuk
eléje kedvenc étkeit.

– Egyél, fiacskám, hadd nőj nagyra,
szól nagyanyja s átöleli,
de Andris eltolja a tányért;
ha cukorkát hozunk neki,

a szomszédban elosztogatja.
A doktor azt mondja: konok,
de nem hiszi, hogy beteg volna.
Én azt látom, hogy lefogyott,

Zsuzsa elsápad, mikor ránéz.
Ma délben egy pohár vizet
ebédelt. Ekkor eldöntöttem:
nem nyugszom, míg végire nem

járok az ügynek. A szokottnál
is tovább játszottam vele,
majd vöröspecsenyézés közben
megkérdeztem, már est fele:

– Ugye, rossz dolgod van itt nálunk?
Nézem. Szeme csupa derű
és kristály. Nem érti a kérdést.
– Dehogy rossz, nevet. – Nagyszerű.

– Akkor mért nem eszel? csapok rá.
Felnéz reám. Megint nem ért.
De most ezegyszer elárulja
magát. – Hát nem tudod? Ezért.

Ezért? töprengek és derengni
kezd végre bennem, hogy mi van
a dologban. Csak óvatosan
pedzem. – Nem eszel, kisfiam.

Okos vagy. Jól van. Nem eszel, mert…
mert aki eszik, az… hogyan
is jár a gyermek, hogyha eszik?
– Megnő, mondja szomorúan.

Hát így vagyunk! És hátradőlök
a székemen. Elképzelem,
hogy Zsuzska s Andris így maradnak
meg kis házunkban énvelem,

hogy nem lesz soha múlt belőlünk,
s az idő sose veri szét
boldogságunkat, és fiammal
örökké vöröspecsenyét

játszom alkonykor. Andris közben
felmérte hallgatásomat
és elmosolyodik: – Nem értesz,
mert buta apucika vagy.

Szavazatok száma: 0

William Butler Yeats: Ha ősz leszel s öreg

Beküldte Ady - 2016. március 30.

Ha ősz leszel, s öreg, s est közelít,
S tűz mellet bólongsz, vedd le könyvemet,
S olvass, lassan, s álmodd vissza szemed
puha tekintetét, s mély árnyait;

s hogy hányan szerették, az ifjúság
gyönyörét benned, hazug s hű szívek;
de egy férfi zarándok lelkedet
szerette, s romló arcod bánatát;

és suttogd el, búsongva, míg a rács
izzik, hogy szökött meg a szerelem,
s hogy vonta, túl az égi hegyeken,
arcára a csillagok fátyolát.

Szavazatok száma: 0

Radnóti Miklós: Éjszaka

Beküldte Ady - 2015. szeptember 10.

Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon;
csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár,
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Radnóti Miklós: Sem elmék, sem varázslat

Beküldte Ady - 2015. szeptember 10.

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalban arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekérõl,
az már egy messzefénylõ szabad jövõ felé tör.

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Egy érzés margójára

Beküldte Ady - 2015. szeptember 10.

“Az oroszok olyanok, amilyenek, semmit nem ígértek nekünk, semmit nem akartak tőlünk, mi üzentünk hadat nekik, s most a fegyver jogán érkeztek hozzánk, legyőzött országba, mely jogcím nélkül megtámadta hazájukat. Nem illethetjük őket szemrehányással. De a magyarok! Az egyetlen ország Európában, ahol a nemzet történelmének legválságosabb pillanatában akadt egy Szálasi-kormány, akadtak törvényhozók, akik iparkodtak megjátszani a legalitás komédiáját e horda számára! Csak hogy a zsákmányt kiegészítsék még, néhány héttel prolongálják létezésüket is, hogy elveszejtsék Budapestet s mindent, ami az országból megmaradt! Ezekkel csakugyan nincsen alku, ezek számára nem lehet kegyelem.

A zsidófaló, nácibarát középosztály most megkísérli, hogy mindazért, ami most történt, a nyilasokra hárítsa a felelősséget.

Nem igaz, hogy a nyilasok a főbűnösök. A nyilasok csak következménye mindannak, amit ez a társadalom az elmúlt 25 évben elkövetett, hogy műveltség, erkölcs és tehetség nélkül érvényesülhessen. A nyilas horda éppen olyan bűnös, mint az a magyar vezető réteg, mely az alkotmányosság palástja alatt Horthy 25 évében szemérmetlenül fűtött, buzdított mindenfajta reakciót. Ez a társadalom ilyen, egyszerűen nem háríthatja el a felelősséget. Most szívesen odadobják koncnak a nyilasokat, hogy meneküljenek. De ilyen olcsón nem menekülnek.

Csak egyről nem beszélnek a parasztok, nagyságosok és méltóságosok: arról, hogy mit szenvedtek az orosz városok és falvak lakosai, s arról, hogy esztendő előtt magyar állampolgárok százezreit rúgták ki lakásukból, elvették minden holmijukat, nyomorúságos batyukkal gettókba, téglagyárakba, disznóhízladákba zárták őket, onnan nyolcvanával, leplombált vagonokba préselték – gyermeket, asszonyt, férfit vegyesen – ezt a nyomorult tömeget, s a vagonokban, égő hőségben hat napig utaztak a lengyelországi deportációs telepek felé, megőrültek a szomjúságtól, anyák szültek a vagonokban, és a gyermek ott hevert halottan az ölükben, s a férfiak tébolyodottan ültek a halottak mellett, húsz százalék volt a vagonokban a mortalitás… S végül az auschwitzi, olmützi Vernichterunslagerekben a gyermekeket, öregeket gázkamrákban megölték, a munkabírókat egy ideig még dolgoztatták, a lányokat, asszonyokat a kísérleti telepen beoltották betegségekkel…

Mindezekről nem beszél senki azok közül, akik most rettegnek a beszállásolástól, és féltik a “zabrálóktól” a lisztet, a fehérneműt.

Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert “keresztény magyar úriember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “keresztény magyar” vagy “úriember”, tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. Talán megalkuszik fogvicsorgatva, s mert önző és gyáva: bizonyára hajlong majd az új rend előtt, de szíve mélyén visszasírja a “jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni a nagyvállalatokban képzettség és hozzáértés nélkül.

Ez a fajta soha nem változik meg.”

Márai Sándor naplója (1945)

Szavazatok száma: 0

Leonard Nolens: Kvartett nagy szavakra

Beküldte Ady - 2015. július 13.

1
Szobában ülsz, az életedre gondolsz.
Az életed az életedre gondol.
Gondolatod gondolatodra gondol.

Mintaszöveg és kéziratok nélkül
ül a szobában életed: az életedre
gondol, tárgytalan létedre.

Életed: magányos, néma utazás
e kövekkel teleszórt sivatagban,
lobogó vízben kő, felrobbanó.

Keresztmetszetét nem láthatja senki.

2
Tengerparton sétálsz, a vizet olvasod.
Szemed a hullámok óralapját nézi.
Alatta a tekintet ketyeg, téged olvas.

Nem érkeztél. Partra mosott a víz,
Hogy életed olvasd, hogy sétáló lépteid ütemét
a mérhetetlen tenger-könyv mértékével mérjed.

Mindennap kimondod. Magányos, néma szó.
Tengerhez írt levél. A tenger olvassa, diktálja a léted.
Hang utazása át az időn, ütembe rendezi hangodnak ritmusát.

Te, a tenger s az életed a tengerparton sétál.

3
Városban laksz, beszélsz a házakkal, felhőkkel, a fákkal.
Beszélsz mindennel, aminek valaha szájat, fület adtál.
Beszéded azzal beszél, amit ők hallanak és beszélnek terólad.

Utcában laksz. Tied az utca fénye, emberei,
De csak addig, míg mondod, míg engeded, hogy mondják,
Amíg csendjeidre a hallgatás pecsétje nem kerül.

Húsod és véred magányos és néma. Nem lehet szavakká.
Nem tieid. De övék az a hallgatással terhes óra,
Melyet a föld vízből s tűzből gyúrt anyaggá.

Tested az űrt mondja, mely ellentmond neked.

4
Ágyban fekszel, a meghalásra gondolsz.
Gondolatod meghal gondolatodban.
Meghalásod a halálodra gondol.

Őstörvényűen, egy apa idegeivel gondol
meghalásod a halálodra, gondolhatatlan.
Halálodra, amelynek tárgya van.

Halálod néma és magányos utazás
az űr futóhomokján át, az űr
dallammá élesedik, dallam-kaszává.

Partitúráját nem láthatja senki.

Fordította Daróczi Anikó

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Nyár

Beküldte Ady - 2015. június 9.

"Erkélyemen állok, reggel négykor, a fák között, hallgatom azt a finom zizegést, mellyel a fák ébrednek. Igen, ez a nyár, gondolom; s mintha elborítana egy érzés, amely nem alkuszik többé, s tele van egyszerű, testi emlékekkel: egy uszoda szagát érzem, a kajszibarack illatát, annak a viaszosvászonnal behúzott hencsernek hűvös szagát, melyen diákkoromban hasaltam júliusi délutánokon, s Jókait olvastam, boldog habzsolással, a „Kőszívű ember fiai”- t és „Erdély aranykorá - t. Azután egy domboldalt látok az alkonyatban, apám megy a jegenyék alatt, puskával kezében, előtte Castor és Pollux, a két barna vizsla, anyám a kertilak tornácán áll, fehér pongyolában, s a táj tele van barna és kék alkonyati árnyakkal. Negyvenéves lehet e pillanatban apám; sárga szalmakalapot visel, s vadásztáskájáról véres szemű fürjek lógnak le. A füzest látom, a sekély vizű folyó partján, a porfelhőt az országúton, a teleholdat a meleg éjszakában, Nepomuki Szent János szobra felett. A szobor orrát letörték részeg vándorlegények. A tücsköket hallom. Az éjszakában nők nevetnek valahol, a füzes közt tót leányok fürdenek a folyóban. Ez a nyár, ilyen volt, emlékszem." Márai Sándor

Szavazatok száma: 0

Stein Mehren: Karomba kulcsolom

Beküldte Ady - 2015. február 26.

Karomba kulcsolom
a fejedet, ahogy te 
gyöngédségbe a szívemet
ahogy minden karjába kulcsol valamit
és mindent karjába kulcsol valami más
Ahogy egy követ vet ki a partra
a tenger, ahogy a fák emelik
az ősz érett gyümölcseit, ahogy 
az égitestek űrje emeli a földet
Így kulcsol kettőnket karjába valami így emel
odáig ahol a titok a titokba kulcsolja karját

Fordította Orbán Ottó

Szavazatok száma: 0

Konsztantinosz Kavafisz: Hangok

Beküldte Ady - 2015. február 26.

Eszményi hangjai, s amiket úgy szerettünk,
azoknak, kik meghaltak, vagy kik nem kevésbé
elvesztek számunkra, mint a halottak.

Néha álmunkban megszólalnak ők,
néha eszünk hallja őket, gondolatunkban.

S hangjukkal egy-egy pecre visszatérnek –
hangok életünk legelső költészetéből –
mint zene, éjszaka, nagy messze, elhalón.

Fordította Somlyó György

Szavazatok száma: 0

Jean-Pierre Siméon: Levél kedvesemnek a halál tárgyában

Beküldte Ady - 2015. február 4.

Szeretném elmondani neked azt a fajta titkot
mely csak legbelül zárt szemhéjak
mögött olvasható
sokkal azután, hogy a koporsó felett már
a napok indái újra összefonódtak

Minden halottad csakis a tiéd

Csakis te tudod valódi nevüket
mely nyilvántarthatatlan
mert jelek hozzá semmi emberi nyelven
nem kapcsolódnak és nem létezik fül
felfogni a hangot mely kiejti

Halottaidat csakis te látod
hamuszín arcukon túl
látod őket s nem zuhansz a hiányba
csak te vagy világosabb árny az árnyak közt
hol felviláglik tekintetük
s a gyengédség pontos tenyere homlokodon
akár füvek hullámzása a szélben

Csakis te ismered fel őt
ki nem álmok anyagából vétetett
s nem olyan mint sivataggá porló emlék

Csakis te ismered
halottaid gyengédségét
hisz gyengédségükből születtél
és minden egyes mozdulatoddal
meghosszabbítod az életük összehajló gyengédségét
mostantól a te szemednek
kell átlátni pontosan hiányuk
átlátszó terét
csakis te értheted visszavont életüket
szertefoszlásukat és az egyöntetű napfényt
önként vállalt örömeidet

És a dolgok önkéntelen szépségét

A holtak mintha aludnának oldalukon heverve
éjszakájukból nem gyógyulsz ki sosem
de ami általuk hiányzik
mégis te teljesíted ki mint egy sziget mely a szárazföld
toldaláka ott hol nincs már száraz
lánya vagy halottaidnak
az vagy nekik mit maguk sem sejtenek magukról

Fordította Lackfi János

Címkék:

Szavazatok száma: 0

Oldalak

Subscribe to Front page feed